a mieink

Az email, amit öt percig nem nyitok meg, mert más dolgom van, de közben arra gondolok, mi lenne, ha az anyacégből idelátogatók jövő héten a mieink lennének, a könnyű, pezsgőként habzó öröm, hogy igen... és mögötte csak árnyalatnyi a józan kétely, hogy úgysem fogunk semmi időt tölteni velük. Fejlesztők, a sajátjaikhoz mennek a másik épületbe, nem a tesztelőkhöz. Ősszel sem találkoztunk, amikor pedig a szomszéd szoában vendégeskedtek – jobban mondva találkoztunk, amikor lementem cigizni V.-vel, illetve átjöttek beszélgetni, amikor én épp állásbörzén voltam. Nagy-nagy sóhaj.