a helyi élővilág

Tegnapelőtt épp azon gondolkoztam, hogy tavaly ilyenkor már havazott a vattafa, erre ma megjelentek az asztalomon az első pihecsomók. Soha többé nem lehet szellőztetni legalább két hónapig.

A varjak megvannak. Sőt; tegnap még csak a fészken ülve láttunk valami feketeséget kilógni a fészekből, de ma már volt olyan, hogy mindkét varjú a fészekbe hajolva piszmogott. Lassan ideje is lenne már, hogy kikeljenek a fiókák, szóval reménykedünk!

kávé és egyéb dolgok

Lassan, de bizonytalanul kezdek visszatérni a kávéhoz. A héten voltam beteg, beteg, beteg, részeg, másnapos és fáradt, és ennek egy részére észszerű gyógymódnak tűnt a kávé, úgyhogy három nap alatt többet ittam, mint előtte öt hónapig (vagy mint egy átlag felnőtt egy nap alatt). Valójában nem akarok visszaszokni rá, mert teljesen jól elvoltam nélküle, de nincs okom kerülni sem: egy hónapja rendszeresen mérem a vérnyomásom, és leginkább alacsony. Ettől persze még nem ártana továbbra is odafigyelni, egészségesen étkezni és többet mozogni, tudom, tudom, csak nehéz néha. Például amikor egy hétig csak beteg vagyok, részeg, másnapos, vagy fáradt, akkor sem a testedzés, sem az tudatos bevásárlás nem tűnik vonzó programnak.

Azért nem kell olyan nagyon sajnálni, jobban mondva csak csütörtök délutánig kell sajnálni, mert addig irtózatosan rosszul voltam az időjárási frontok miatt. Aztán céges vacsora volt, pompásan berúgtunk, hajnalig mulattunk, és utána megint irtózatosan rosszul voltam egy darabig, de legalább végre jó okom volt rá! Legalább úgy voltam másnapos, hogy előtte ittam is! Csodálatos élmény volt! Vagy legalábbis sokkal jobb, mint testidegen légköri jelenségek miatt szenvedni.

Csütörtök-pénteken megtolta a negyedéves vacsorát, hogy ezúttal a mi svájcijaink voltak itt látogatóban, mind a hárman pofátlanul cukik (komolyan már. Hát itt mindenki illetlenül cuki), és péntek este elmentünk még velük vacsorázni… aztán pedig salsázni. Mármint azt mondták, hogy odamegyünk a salsa klubba, ha már az egyik fejlesztőnk ott oktatgat, de szigorúan a pultot fogjuk támasztani, iszunk, és semmi tánc.

Aha.

Hát persze.

Amikor aztán a lelkes kolléga próbált engem is megtanítani a salsa alaplépéseire (engem, akinek annak idején a bécsi keringő is meghaladta a képességeit), kis híján elsírtam magam, annyira ügyetlennek és fáradtnak éreztem magam. Kicsit még tipródtam (főleg mások lábán), és arra gondoltam, na, majd egyszer elmegyünk valami rendes metálbuliba is, és ott majd megmutatom, hogy van, amihez én értek (például bárkit és bármikor kegyetlenül vesén könyökölök).

Másnap kivonszoltam magam a Könyfesztiválra, Furcsa érzés volt, hogy már kávéztam egyet az épület előtt, és egy teljes kört megtettem odabenn, mire ismerőssel találkoztam, de legalább utána már nem kellett magányosan bolyonganom az ijesztő könyv- és embertömegben. Rájöttem, hogy igazságtalanul és aránytalanul zavar, ha emberek nem ismernek meg (összességében ez a hét nem tett jót az önbecsülésemnek), de aztán pompásat kávéztunk a padlón ülve, és jókat beszélgettünk rég nem látott emberekkel. (Könyvet is vettem, alá is írattam!) Noizzal és Nyerwvel ittunk még egy sört, aztán ahelyet, hogy kivártam volna a villamosomat, nem felejtettem el bemenni a plázába testpermetért (limitált széria volt, elfogyott, soha többé nem leszek napsütötte sárgabarack illatú). Bánatomban vettem egy nyári ruhát, legfőképp azért, mert találtam olyat, amibe beleférek, és mert a könyvekkel ellentétben a nyári ruhákról még sosem éreztem úgy, hogy ijesztően sok van belőlük egy helyen. Kamasz énem most nyilván hosszú és formátlan bölcsészszoknyája ráncaiba temetné az arcát, és úgy zokogna, de kamasz énemből nem facsarta ki az utolsó csepp betűszeretetet is a magyar könyvipar.

az oké, hogy szánalmas vagyok, de

Ez az a pont, ahol a számítógép megkönyörül rajtam, és a kivágás után a beillesztést már nem hajlandó végrehajtani. A visszavonást szintén nem. Némileg megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy egy, másfél, négy, tizenöt év múlva ennyivel is kevesebbet kell visszaolvasnom a múltam nyomorult vinnyogásból álló részéből.

harmadnapos fejfájás

Az időjárás nagymamámat is megviselte, nem láttam még ennyire elesettnek – és hát őszintén, én is kis híján leborultam a székről, annyira vacakul voltam. Mintha egyre másnaposabb lettem volna, márpedig ez nagy igazságtalanság, ha előtte még csak részeg sem volt az ember. Utálom a frontokat. Utálom az ilyen elvesztett napokat, amikor semmi hasznosra nincs erőm, még gondolkozni sem. (Hülyeségeket álmodni bezzeg! Az megy!!! Most már tényleg nagyon dühös vagyok a tudatalattimra...) Ezek után természetesen a kedd még rosszabb volt, este hatkor már aludtam, és lassan már nem is reménykedem abban, hogy valaha egyszer leszek még ébren. Úgy teljesen, és nem csak nagyjából. Szerda reggel ernyőstül-kabátostul bőrig áztam a havasesőben; kicsit féltem a varjainkat, remélem, szegény tojó nem fagy meg költés közben, és mire kikelnek a fiókák, az idő is észhez tér.

Hogy fogunk így leégni a Könyvfesztiválon a füvön ücsörögve?

húsvét, hétfő, hidegfront

A négynapos hétvége negyedik napjára úgy estem szét, mint egy elöregedett hungarocell tábla. Reményeim szerint ez csak a hidegfront: fáj a fejem, szédülök, remegek, és nagyon nem akarok beteg lenni, nagyon nem akarok beteg lenni. Abból is elegem van már, hogy fáradt vagyok.

Ennek jegyében csütörtök este hétkor beájultam - terveim szerint egy órára, hogy utána felfrissülve elrohanjak bulizni, de nyolckor csak arra volt erőm, hogy megírjam Noizéknak, döglött vagyok, és aludjak még tizenhárom órát. Utálom, hogy a szabadidőmben szinte csak alszom, lenne más dolgom, és olyan is, amit szívesen csinálnék. Úgyhogy vasárnap átmentem mosómedvébe, és mostam, valamint tönkretettem a porszívómat.

Azért persze nem csak ebből áll az életem. Kedden Amerikából hazalátogató barátunkkal és sok másik, rég nem látott emberrel söröztünk egyet, jó volt végre találkozni Nimandival is. Szerdán projektvacsora volt, és miután határozottan közöltük, hogy a tesztelők ülnek középre, végre beszélgettünk a fejlesztőkkel is, erre nem nagyon volt eddig példa. Csütörtökön ugyan kidőltem a buli előtt, és pénteket is átaludtam, de szombaton együtt ebédeltem Edemmel és Rhiannal (cukiság!!!), este pedig családilag toltuk a sonkát és a főtt tojást, ahogy azt kell. Vasárnap este Impatienttel majdnem elmentünk megnézni a Trainspotting 2-t, de nem volt már jegy, így csak fröccsöztünk egy nagyot. Hétfőn apámmal ebédeltem, és a tervek szerint még nagymamámhoz is eljutok, ha elmúlt a sziesztaidő és elfogyott a kávém.

És büszke vagyok magamra, nem vettem magamnak teljesen fölöslegesen olyan ruhát, ami tetszik, de sosem hordanám. Idővel még akaraterőm is lesz, vagy mi.

megint a paprika

Észnél voltam, és csak egy fél erőspaprikát vágtam a mai salátámba - aztán persze az egészet nyakon öntöttem azzal az olivaolajjal, amibe három hete beleszórtam fél zacskó csilit (és fél zacskó bazsalikomot és fél zacskó petrezselymet is). Nem durva, csak annyira éget, hogy eszembe jusson, pont ezt nem akartam.

eger

Ehhez képest persze ragyogó idő volt végig, szombat estére le is pirultam, pedig bekentem az arcom 50-es naptejjel (létezik olyan naptej, amitől nem ragad az ember arca? Én még a hiperdrága, ultramárkás, napvédős arckrémem után is úgy érzem, mintha csirizzel kentem volna át a fejem). Mivel péntek este általános iskolás osztálytársnőkkel találkoztam, szombaton nem indultam valami korán: amúgy is arra számítottam, hogy rossz idő lesz, nem siettem sehová. A vonaton olvastam, aztán Füzesabony környékén eldöntöttem, hogy ez a könyv rossz (valamit sejthettem, hogy a sorozatnak csak ezt az első részét* vettem meg), és onnantól próbáltam kitalálni, hogy akkor most milyen idő lesz, és mit is csináljak, ha megérkeztem.

Eger szerencsés választás volt, mert kicsi, de szép, és mert nem kapcsolódik egyértelműen életem valamelyik meghatározó alakjához vagy szakaszához. Voltam itt osztálykiránduláson hatodikban, emlékszem a várra és a bazilikára, ott vettük a nagyon bazári szívecskés medált, és titkosírást találtunk ki, majd éjszaka hallgatóztunk, hogy a szomszéd szobában a menő lányok miről beszélnek. Emlékszem a vizes utcákra, ahogy másnap kora reggel visszagyalogoltunk a vasútállomásra, mert a kísérőtanáraink nem tudtak velünk mit kezdeni a hirtelen jött májusi esőben.

Úgy tíz évre rá egyik nyáron sátoroztunk ott is egyet a barátommal, akkoriban mindenhol sátoroztunk, és emlékeim szerint az egri volt az egyik legjobb kemping. Talán még a pannonhalmival is vetekedett, pedig ott egy egész, sövény-kerítette lakókocsi beállót kaptunk. És a kempinges büfékaja finom is volt, nem csak olcsó, és voltunk strandolni is, és egyszer csak a mi kedvünkért kellett kinyitni a mozit. Nem hinném, hogy bármi másban kirúgtunk volna a hámból, akkoriban kispénzű egyetemisták voltunk, akik csorba kőlépcsőkön ülve ették a májkrémes kenyeret. Szerintem még a közepes bort is csak évekkel később engedtük meg magunknak (a rossz bort meg már akkor sem; a sznobságnak is vannak előnyei).

Aztán újabb tíz évre rá voltam ott valami vámpírkodáson is, nagyjából arra emlékszem, hogy ettünk és ittunk, aztán máshol mást ittunk, aztán este kivittek minket a Szépasszony völgybe, és ott volt valami töltött káposzta és bor (mégis, mi lett volna?). Valahol alighanem vámpírkodtunk is közben, de azt szerencsére már törölte az agyam (bár az egri vámpírkölkök mintha összességében aranyosak lettek volna? És egész értelmesek? Voltak pedig ijesztő városok). Október volt, másnap felmentünk a várba, és többen is felhívtak életem egyéb fejezeteiből, hogy aznap este még okvetlenül találkoznunk kell Budapesten. Én pedig örültem, hogy még eszébe jutok embereknek.

Szóval most nem tudtam, mit várjak. Sejtettem, hogy nem fog úgy fájni, mint más helyek, és jó volt, hogy van már valami halvány elképzelésem a helyekről és a távokról. Így is volt egy óra, amíg a vasútállomásról elértem a szállásra, de csak azért, mert közben megálltam fagyizni, kergetőző kutyákat nézni, képeslapokat válogatni, fényképezni.

A szállás nagyon korrekt volt, bár kicsit halványabb, mint a booking.com-os értékelések alapján vártam. Viszont tényleg közvetlenül a várkapu alatt volt, ennél közelebb nem is lehetett volna, az ablakomból rá is láttam, nagyon élveztem ám a dolgot! Magamat is megleptem, hogy sikerült a kisebbik hátizsákomba bepréselni mindent, amit vinni akartam, úgyhogy a szobában gyorsan ki is dobáltam a nehezebbjét (netbook, töltők, váltóruha, pizsama, fogkrém, hajlakk), és visszaindultam a városba. Elkanyarodtam a minarethez, a tövében áruló néniktől vettem fülbevalót, hűtőmágnest és képeslapot, majd időben tisztáztam kalandvágyó énemmel, hogy van egy enyhe klausztrofóbiám és egy enyhe tériszonyom, szóval oda nem megyünk fel (ez nem mindig sikerül, volt már, hogy félútról rettegtem vissza magam talajszintre egy kilátóban). Ezek után leballagtam... mondanám, hogy toronyiránt, de Egerben minden irányban van egy torony, tényleg, hát tele van az egész templommal.

Ha terveztem volna, biztos nem sikerül pont öt óra előtt másfél perccel a bazilika elé bóklászni, így viszont lemehettem megnézni a várost a város alatt, ami egyrészt nagyon vicces volt, másrészt eszembe juttatott dolgokat egy városról, ami alatt bizony olyan lyukacsos a hegy, hogy ihaj (és még püspöki palota is van benne, bár lehet, hogy ekkora borospincéket nem tervezek alá visszamenőleg). Utána körbejártam a bazilikát is, ha már, aztán valahogy sok utcányira onnan egy igazán dinamikus szoborcsoport tövében kötöttem ki, egy derék végvári hazafi csetepatézott ott mindenféle gaz törökökkel. Ültem és néztem és arra gondoltam, hogy borzasztó dolog ám az ember, amiért a gyilkolás ilyen központi eleme a létének. Később betértem valahová vacsorázni, és az étlap és az étel közti különbségből arra jutottam, hogy manapság már kínos leírni, hogy krumplipüré. Vettem kézműves sört is (Bakelit), ha már a bor városában vagyok... hát nem azért, kicsit el volt szállva az ára, pláne ahhoz képest, hogy nekem leginkább erős közepesnek tűnt a végeredmény.

Rosszul aludtam, rosszakat álmodtam, hajnalban ébredtem, a reggeli is halványabb volt az értékeléseknél, bár azért még kellemes. Visszadőltem még egy félórára, aludnom nem sikerült, mert a folyosó túlsó végén csapkodó takarítónők úgy ordítottak, mint a sakál. Iszonyat kába voltam, amikor felmentem a várba, ahol aztán három és fél órát tébláboltam, de komolyan, nem tudom, mi tartott ennyi ideig, hát még aknalesős körbevezetés sem volt, mert sosem gyűltünk össze elegen! Egyes romosabb pontokon annyira Dragon Age jellegű volt a díszlet, hogy szinte éreztem, hol kéne küldetést vételeznem, de aztán arra gondoltam, nem biztos, hogy elég magas szintű vagyok a borospincékben bujkáló sátánisták megfékezéséhez (gyógyital helyett is csak egy fél palack csapvíz volt nálam), illetve nem biztos, hogy ez a történetszál beférne a nyolcórás budapesti munkám mellé. Tudom, tudom, az ilyen mellékküldetések megvárják az embert, de lehet, hogy legközelebb máshová utaznék?

Az emlékeimhez képest döbbenetesen nagyott nőtt a megnézhető dolgok száma, és a 3D-s bemutatók igen pazarok voltak, szinte már el tudom képzelni, hol volt a püspöki palota, és hát jó, azt nem, hogy a vár lerombolt fele hol és meddig terült el. Az 1552-es tömegsír feltárásakor talált koponyák, kard okozta fejsérülésekkel című kiállítási tárgynál erősen elszontyolodtam, tényleg szörnyű dolog az ember, és lényegesen kevesebb Monet-t és Heaney-t termel, mint ipari trancsírozást.

Ebédeltem, a pinot noir továbbra is a kedvenc vörösboraim közé tartozik, sétáltam, elvesztettem a kardigánomat, vettem fagyit, megtaláltam a kardigánomat, hülyeségeken járt az eszem, pont időben kiértem az állomásra, tömeg volt, hazaértem. Kicsit még hőbörögtem magamban hülyeségeken, néztem, hogy az ismerőseim közül ki mikor ér haza a tüntetésről (ahova mehettem volna én is, ha reggeli után egyenesen hazajövök, de bocs, akkora forradalmiság nem volt bennem), próbáltam rendet csinálni a fejemben, és többre már nem volt erőm sem.

Képek nem lesznek, mert nincs időm, nincs kedvem, és egyébként sem.
*James Wilde: Hereward - angolszászos-vikinges regény a normann hódítás előtt (később alatt, majd után). A történet és a szereplők az első kötet feléig nagyon kínosak, ha az ember nem Conan legújabb kalandjaira készült lélekben (és én személy szerint rühellem a Conan történeteket, sőt, Howard minden szempontból az egyik legfosabb szerző, akitől bármit is olvastam – és igen, tudom, hogy de hát ő a legjobb!!!4!!4! ... de nekem nagyon nem), néha olyan leírások és szókapcsolatok kerülnek elő, hogy én kérek elnézést, de a háttér egészen tisztességesen össze van rakva. Azért vettem meg, mert annak idején a szakdolgozatomat saccperkábé ennek az időszaknak az irodalmából írtam, mert hasonló témában voltak jó könyvélményeim (Robert Low, ahh... nem mindig szoktam szeretni, amit fordítok, de az Oathsworn / Felesküdöttek minden szinten ott volt, a jelzőktől a történetig), és mert a szerző a saját nevén, Mark Chadbournként írt olyan könyvet, ami nekem nagyon tetszett. Igaz, a háromszor három kötetes nagy eposz lezárásával nem voltam elégedett, de nem azért, mert hőseink balfasz jelzőkkel és egy fél csirkecombbal is megölnek mindenkit HÁROMSZOR!!! És utána hajigálóznak a fejükkel!!!  Abban a sorozatban ilyesmivel legfeljebb az ellenszenves kelta tündérek próbálkoztak, és hosszú távon nekik sem jött be.

még tervek

Aztán múlt hét pénteken még találkoztam Noizzal és Fleóval, ittunk fröccsöt, és néztünk ír táncházat, táncolni nem volt hajlandó egyikünk sem. Szombat-vasárnap erős elhatározás lobogott bennem, hogy olyan gyönyörű idő van,  elmegyek valahova - ez mindkét esetben annyiból állt, hogy elindultam, rájöttem, hogy de én igazából sehova sem akarok menni, és nagyon hamar hazajöttem. Megérte. Totál megérte. (Nem.)

A hét elég stresszes volt, bár szerdán kiválót borozgattunk, és csütörtökön sikerült eljutnom az írogatós találkozóra is (írnom nem sikerült rá; írnom jó ideje nem sikerül már). Irtózatosan álmos vagyok, és épp erre a hétvégére foglaltam szállást Egerben. Hideg lesz, eső, és már most sincs az alváson kívül semmihez sem kedvem - tulajdonképp ez sem baj, legrosszabb esetben kihagyom a minimális városnézést is, és kiváló körülmények között lustálkodom szombat délutántól vasárnap reggelig. A Kindle dugig van könyvekkel, és a netbookon is van még egy korai évad Vikings, amit nem láttam.