sorozat, és ezúttal nem könyv

Végre elkezdtem a vikinges sorozatot, és egyáltalán nem néztem meg belőle egy teljes évadot egyben, csak izé, egy felet. Először úgy voltam vele, hogy jaj, hát ez cuki, aztán egy ponton egészen biztos voltam benne, hogy soha többé nem nézek belőle egy másodpercet sem, mert ennyi vér és halál, én ezt nem viselem el, de persze végül csak tovább néztem. A tudatalattim mindezt a következőképp dolgozta fel: álmomban az átépítés alatt álló Keleti pályaudvar egyik mellékcsarnokában ragadtam egy részeg egyetemistával, aki a kedvenc vikinges könyvéről lelkesedett, és amikor már nagyon untam, belenéztem, és láttam, hogy a Felesküdöttek sorozat újabb (valójában nem létező) kötete, és valaki mással fordíttatták le, rosszul, és a magyar könyvkiadásba vetett kitem kis maradéka is azonnal szublimált. Legalább valami rendes baltázás lett volna, vagy ha már mindenáron bele kellett keverni a szakmát is a szórakozásba, mondjuk egy időhajóval visszaevezhettünk volna annyit, hogy legyen még értelme felprédálni az Ulpiust, de ez, hát, komolyan. Megnézek még két részt, és az buszbérletemmel fogok álmodni?