(...)

Tegnap aztán a három napja tartó kettősfront mélységes kábulatában sétáltam hazafelé, amikor az ordítva veszekedő, csapkodó és elrohanó, visszarohanó párt láttam a hat plusz két villamossávos út túloldalán. Leginkább az lepett meg, hogy rájuk bambultam, és mentem tovább, nem is emlékszem már rá, mikor volt utoljára olyan, hogy ha észrevettem bármi hasonlót, akkor nem sikító pánik fogott el, hogy most vagy odamegyek, és mind a kettőt addig ütöm egy közlekedési táblával, amíg mozog, vagy egyszerűen elfutok, mert én ezt látni sem bírom. Teljesen döbbenetes. Jó, utána másfél óráig céltalanul buszoznom kellett a városban, mire úgy éreztem, hogy haza tudok menni, és csak másnap esett le, hogy ze miért lehetett, de akkor is. még néhány évtized, és nem halok bele abba is, ha mások veszekednek.