dolgok, néha, történnek

Újabb fodrászt próbáltam ki, ez is negyedórát pörgött azon, hogy jáááj, de neked vékony a hajad, és mééér, mintha feltételezné, hogy eddig még nem tűnt fel, és senki nem is mondta, illetve, hogy csak az ő bosszantására csinálom. Komolyan, basszus, ilyenkor mi jár a fejükben, negyedórán át szapulom, aztán majd biztos vissza akar jönni hozzám? Mondjuk ez legalább nagyjából rendesen levágta a végét, és nem több százezer forintos kúrákat akart rám sózni, hanem azt magyarázta, hogy tojássárgájával és ricinusolajjal kéne kenni a fejem hetente háromszor egy órát, akkor minden jobb lenne. Én is tartok tőle, például a fürdőkádban ülve, ricinustól csöpögő fejjel hamar felvágnám az ereimet, és onnantól nem lenne sok gondom (bár, hogy egykori tettestársamat idézzem, attól még senkinek nem lett jobb az élete, mert megölte magát; mondjuk azt hiszem, ez egy olyan ponton hangzott el, amikor napok óta nem aludtunk, és épp egy vonat karfájára próbáltam feltekerni a farmerem szárát, pedig nem is tűnt jó ötletnek). Szerintem visszatérek arra, hogy én nyessem le tarkótájt a hajam, az is rosszul néz ki, de legalább nem kell közben azt hallgatnom, hogy úristen, mekkora szar vagyok (tudom, csak a hajam; de a hajam is én vagyok, heló). És ráadásul teljesen olyan hajam van igazából, mint az embereknek szokott lenni a fején rajta, semmi különös.

Egyébként történtek pompás dolgok is, például még a szép, meleg őszben ebédeltünk Whitepony-val és Mergenccel, és utána ittunk kézműves sört, és aztán Mergenccel elnéztünk még Narmi születésnapjára is, és ettünk tortát, és jó volt, teljesen tökéletes. Meg még előtte egy héttel volt családi születésnap is, és akkor is olyan jó idő volt, hogy kinn ültünk a kertben,és sütött a nap, és ott is ettünk tortát, és az is teljesen tökéletes volt, bár nyilván teljesen másmilyen (a tortát leszámítva, az mindkét esetben feketeerdő típusú volt).

És még akkor is jó idő volt, amikor elmentem, hogy csináljak magamról új profilképet, mert nagyon régen nem volt új profilképem, hát most annyi lett, hogy kétszer is cseréltem egy héten. De ha megfelelően sokáig vacakolok vele, kifejezetten jól áll nekem az ősz. Igazából nagy a kísértés, hogy elkezdjek magyarázkodni, és átmenjek defenzívbe, hogy de nem rosszból csinálok én (!) magamról (!) olyan képeket, amin szépnek találom magam (!!!) (hogyan merészelem), hanem mert mert mert ezer és egy nagyon jó oka van, de igazából marhára bosszant a dolog, mert miért kéne nekem szégyellnem magam azért, ha a hobbijaim közé tartozik, hogy szép képeket tartok magamról? Eh.


Később aztán rossz idő lett, de annyira, hogy nem csak azt nem bántam meg, hogy télikabátot vettem (előző délután még leizzadtam egy szál ruhában), de út közben be kellett rontanom valami plázába kesztyűt venni gyorsan, gyönyörű sötét türkiz, és nem fagyott le a kezem. Aztán megnéztük, milyen a Krimó, mióta van egy lyuk a plafonon, azaz az emelet átminősült galériává, hát, legalább a kiálló rugójú foteleket kénytelenek voltak kidobni helyszűke miatt, és már az is valami, hogy nem kell attól félnem, hogy a bútorzat széttépi a ruhámat, és még vérmérgezést is kapok a tetejébe.

Másnap már épp elsirattam a világot, hogy nem jutok el Anathema koncertre én már (elfelejtettem jegyet venni, és aztán egyszerre csak mindegyik elkelt), amikor az egyik török lány körbelevelezte az ismerőseivel, hogy de nekik épp van még szabad jegyük, eladó. El is mentem a oncertre, még mindig cukik és nagyon jók élőben, de igazából azt hiszem, legközelebb már csak akkor megyek, ha olyan a társaság, mert tulajdonképp... eh, nem éreztem magam rosszul, úgy éreztem, hogy fontos volt eljönni, és megnézni, hogy igen, elmúlt, tizenhét és fél évbe telt (1997 tavaszán láttam őket először, és az ugye köztudomásúlag megváltoztatta az életemet, blablabla) (amúgy tényleg; így utólag a fene sem tudja, hogy ez jó volt-e) (akkor sem tudtam), de elmúlt. Ez kissé szomorú volt, és utána ittam is egy sört, majd a réges-régi testvérfanzine-unk egyik tagja elvitt a körtérig, és istenem, hát annak is már végtelen sok ideje, no mindegy, azért jó volt találkozni vele, és az éjszakait is pont elértem.

Azóta nem tudom, kül- és belpolitika van, ettől többnyire a maradék életkedvem is elmegy, ilyenkor leginkább az lep meg, hogy jé, még volt, ami elmenjen, de hát ezek szerint mégis örök optimista vagyok, és reggelre visszaszivárog belém, hogy tulajdonképp ha nem lenne minden rettenetes, akkor egész jó lenne, aztán eszembe jut, hogy minden rettenetes, már csak azért is, mert megint elfelejtettem bármit venni reggelire.