csomó minden

A körömlakknak sejtelmesen galaktikus színe volt az üvegben, így felkenve szinte már snassz fémes lila, azt hiszem, most akkor egy ideig megint nem veszek ilyesmit, és különben is, le kéne vágnom a körmömet, mindig le kéne vágnom a körmömet, ha a hajam nőne ilyen ütemben vagy ilyen erősre, mennyivel jobb lenne. Persze szép, még ilyen lilán is szép, megnyújtja a kezem, csak már nehéz tőle gépelni, és álmomban néha állon karmolom magam.

Álmomban egyébként váratlanul összetalálkoztam az első szerepjátékos társasággal, és ehh, de régen is volt az, és milyen sokáig játszottunk úgy együtt, hogy igazából nem is tudom, a Mesélőmet leszámítva olyan tökéletesen eltűntünk egymás életéből, mintha nem önként és vidáman töltöttük volna egymás társaságában órák százait (minden pénteken kettőtől hétig, kivéve, ha az órarend másképp akarta). Jó, ez nem teljesen igaz, a három másik játékosból is megvan az egyik facebookon, de a fennmaradó két úriembert egészen biztos, hogy nem ismerném meg az utcán*.

Ööö, izé, most eszembe jutott, milyen kínos kamaszgyermek voltam, azt hiszem, elmegyek egy sarokba befordulni. Na jó, nem, valóban rémesen kínos kölyök voltam, de most már igazán nem érdemes ezen befordulnom, szóval azt álmodtam, hogy találkoztunk az utcán, és elmentünk borozni, és kiderült, hogy az egyikük megtanult kínaiul (érdekes dolgokat árulhat ela  tudatalattimról, hogy álmomban a kínai két fő nyelvjárása a pingvin volt és a fornosti (mivan???) (végül is a fornosti még stimmelne is a ranger szállal)), és mindegyikük nagyon okos volt, csak én voltam buta. Ez annyiban megfelel az igazságnak, hogy tényleg mindegyikük nagyon okos volt, csak a valóságban én is, többnyire INT-re toltuk a pontokat WIS meg CHA helyett, ó, te jó ég, azért a többségünk nem volt kifejezetten épelméjű, azt hiszem, ellenben a nerd kvóciensünk egész magas lehetett.

Erről eszembe jutottak a zenei szálon megismert szerepjátékosok is, a belgák, a német-kanadai, a brazil, és hogy milyen mókás, hogy bár velük egészen más közös szenvedély hozott össze, ők is rendes geekek, szervezik a hétvégi játékot, osztják a mémeket, röhögnek magukon és egymáson. A saját korosztályomból annyira csak fordítókat és grafikusokat, szerepjátékosokat és metálosokat ismerek, hogy ha nagyritkán találkozom ún. hagyományos emberrel, nem is tudok vele mit kezdeni. Emberek, akiknek nincs titkos regényük, képregényük, festménysorozatuk, szerepjátékuk, szimfóniájuk, zenekaruk, fanzinjuk, honlapjuk; emberek, akiknek nincs kivitelezhetetlen, de imádott kis tervük arra, hogy a művészetükkel megváltoztassák az Egész Világot. Emberek, akikkel egyáltalán nincs semmi baj, sőt, igazából valószínűleg hasznosabb is, hogy nem prófétája mindegyikük nem létező álmoknak, de én attól még nem tudok velük mit kezdeni. Mondjuk mivel tudok én bármit is kezdeni, komolyan, az emberekkel határozottan nem sok semmit.

Viszont éktelenül szépen csomózok dolgokat rajzolt állatokra.***

*ez mondjuk annyira nem meglepő, figyelembe véve, hogy az arcmemóriám, hogy is mondjam, egyszer négy év osztálytársság plusz hét év szerelem után elmentem a barátom mellett az utcán**, mert épp valami máson járt az eszem

**lehet, hogy erről nem az arcmemóriám tehetett, hanem a teljes elbambulás képessége, melynek folytán többször nekisétáltam már jól látható lámpaoszlopoknak, és estem le járdaszegélyről

***ez amúgy két külön rajz, és a felsőnél észre sem vettem, hogy maga a tekervény emlékeztet egy kitárt szárnyú sólyomra, ha észrevettem volna, jobban rámegyek. Na, majd legközelebb...