mostan eltűnt megállókról

Nem szoktak ennyire belefolyni az álmaimba az ébrenlét dolgai, súlyos, hogy már harmadszorra álmodom, hogy miközben épp valami francia külvárosban tévedek el végzetesen, felhívnak vadidegen emberek, és köszönés helyett leordítják a fejemet, hogy gyenge lett a legutóbbi sárkányos cikk.

Pedig ehelyett álmodhatnék nagy, sorsszerű szerelmekről angol iparvárosokban, menekülhetnék barlangokon át törpökkel és hobbitokkal, az mind sokkal viccesebb lenne és sokkal izgalmasabb, és tulajdonképp ugyanúgy jogos.

(Persze arról is álmodhatnék, hogy rettenetesen unom magam valahol, ahová nem azért kellett volna lemennem, hogy unatkozzam, és az is jogos volna, és a maga módján rettenetes.)