rémálmok

Az álom üledéke ott marad, egész nap, de még másnap este is, az iszonyat utóízét nem mossa el semmi, sem a bor, sem a pálinka, sem a só, semmi. Nem égeti ki a napfény, nem mossa el a tenger, nem öblíti ki sem a sampon, sem a balzsam, nem festi át a szemhéjtus, a rúzs, mindenben ott van, ott röhög, és gyűlölöm, gyűlölöm, és nem tudok semmit sem tenni ellene.

Mert reális, mert megtörténget, ha nem is úgy, de bármikor, bármikor, és nem vagyok rá felkészülve, még a félelemre sem, nem vagyok én felkészülve semmire, nem megy nekem, nem ezt akarom érezni, abban a kevésben, ami van, nem ezt a félelmet, nem ezt a gyászt, nem, nem, nem; abban a kevésben, ami az embernek jut, én örömet akarok érezni, állatit, tisztát, és boldogságot, éterit, és szépséget, ami túlmutat az elkerülhetetlenen.

 És ne jöjjenek nekem elbaszott rémálmok, ne fojtsák meg azt is, ami van, azzal, hogy mennyivel nagyobb a nincsek összege, baszódjanak haza a kis kurva szúnyogszárnyukon, ne tegyenek tönkre egyetlen töredékmásodperc alatt napokat, kibaszott kurva napokat, amikor nem tudom lerázni magamról őket, menjenek a picsába, basszák meg, van épp elég bajom, miért fordul még a tudatalattim is ellenem.