barátságos savgerinc

Ezúttal még májusban ejtettük meg a Távolról Indítást (előző három epizód), aminek nagy hátránya volt, hogy a cseresznye is épp csak érni kezdett, a málnának pedig híre és hamva sem, ám nagy előnye, hogy nem ütközött egy családi programommal sem. Azért persze az utolsó pillanatban így is el kellett tolnunk egy nappal, de szerencsére szép hosszú volt ez a hétvége, és épp belefért még egy kis igazgatás.

Péntek helyett így szombaton vágtunk neki a nagy kalandnak, és valamikor délután békésen legurultunk Nemesvámosra. Ott már várt ránk a béke, a napsütés, és az interaktív pálinkamúzeum – ahová ezúttal én is szállítottam az egzotikum kedvéért egy kis tunéziai fügepálinkát, igaz, minek, amikor mindenki csak a chilis szilvapálinkára figyelt. Ilyen indítás után hogyan máshogy telhetett volna el az este, mint kellemesen, ettünk és ittunk, nevettünk és fordításokról beszélgettünk (azaz szakmáztunk), aztán pedig bedőltünk az ágyba, mert másnap korán kellett kelni, vagy ha nem is, hát fáradtak voltunk mindannyian.


Másnap korán is keltünk, kissé darabos mozdulatokkal töltöttük magunkba az előző nap gondosan beszerzett energiaitalokat, aztán nem olyan sokkal később már a csopaki vasútállomáson ültünk, és vártuk a vonatot. Nyerw szülei telefonon tolmácsolták leányuknak azon elképzelésüket, hogy  gyermeknapkor márpedig fagyit fogyaszt a gyermek, és mivel mi mind engedelmes csemeték vagyunk, a vonat pedig nagyon sokat késett, igyekeztük egy-egy Magnummal teljesíteni az elvárást. Később eltévedtünk Balatonrendesen, de persze csak azért, hogy megtekinthessük a házat, ahová (ki más, mint a romok iránt oly erős vonzalmat érző) Noiz vissza akar vonulni, majd mi, lányok jázmint szedtünk, a hajunkba tűztük, és idővel visszataláltunk a borospincéhez vezető útra is.



Orbán Gergely borász már odafenn várt minket, majd körbevezetett kis birodalmában. Mivel meggyőződése szerint a bor tüzes (avagy erős), a harmadik pohár után én már nem nagyon tudtam követni a magyarázatokat, bár a B-vitamin kifejezés valamiért dereng. Később kiültünk a Balatonra néző kis teraszra, és ott folytattuk az iszogatást: előkerült a ház éjfekete rozéja (ez egy hosszú történet), de mi Noizzal leginkább a nevéhez hű, 16,5%-os Brutál pinot gris-t kóstolgattuk el a woof és Jud készítette, isteni sajtválogatás mellé. Később letámolyogtunk a pár méterre lévő étterembe, ahol toltunk valamicske szalonnás sült húst és lecsót, hogy a több órás, kitartó borozás után azért letaláljunk még valahogy a vasútállomásra. Az volt a terv, hogy még Füreden is körülnézünk egy kicsit, de végül erre nem volt idő, és csak egy igazi, balatonparti-állomásmenti kocsma teraszán öntöttük magunkba a koffeint, valamint Jud és Noiz kipróbálták az igazán vintage autóversenyes játékot, öklömnyi pixelekkel, és a kilencvenes évek minden nosztalgikus bájával


Nemesvámoson további sült szalonnák vártak, és fantasztikus, könnyű cseresznyés sütemény, valamint természetesen további borok. Még egy üveg othello is előkerült, bár az jó ideje tiltott fajta, mert tartós fogyasztása csúnyán roncsolja az idegrendszert (de örökletesen ám), súlyos leépüléshez és korai halálhoz vezet. Viszont szépen sötétíti a különféle világosabb vörösborokat, így, mint megtudtuk, a mai napig lelkesen és rendszeresen keverik azért más borokba. Egyéb rossz tulajdonsága, hogy szinte feketésen lila, és képtelenség kimosni a ruhából, Noiz ennek örömére le is fröcskölte... ...szerencsére a fekete pólóját.

Másnap délelőtt rövid téblábolás után elindultunk haza, Budapest határában már szakadt az eső, nyilván azért, hogy ne sajnáljuk, hogy haza kellett jönnünk. Mert az időjárás néha ilyen rendes.