folytatódik

Előszedtem egy tavalyi felsőt, "jó lesz ez, nem is értem, miért nem hordtam" felkiáltással, hát ööö, azt hiszem, ezt már nem nyakkivágásnak hívják, ami ezen van, azért nem. Most itt ülök kétségek közt, de azt hiszem, a közelgő estére való tekintettel valami zártabbat veszek, aztán megnézem, van-e nyitva bolt, és tartanak-e benne folyékony, valamint szilárd kenyeret (nem szívesen rétegezném a vajat és az uborkát a sörre mégsem).

Egyébként meg olyan szomorú, hogy a nemzetközi internetes társaság nagyja szombaton Amszterdamban mulatott, együtt, és nem csak, hogy nem voltam ott, de most még 6829 képet is meg kell róla néznem. Kicsinyke elégtétel, hogy mindenki borzalmasan néz ki az összesen, és ráadásul szakadt az eső, és utána el kellett menniük megnézni egy Anathema koncertet, a világmindenség legunalmasabb lemezei után - mondjuk a koncert volt a találkozó apropója, szóval eleve furcsán vette volna ki magát, ha valaki épp arról lép le.Meg abban a városban mindig rossz dolgok történnek velem (ööö, várjunk csak, egyszer jártam ott, az pontosan mindig), de akkor is, na mindegy, most azt hiszem belegabalyodtam a saját nyavalygásomba, mert ha ott lettem volna, akkor sem lenne jobb kedvem, mert akkor is kövér lennék, öreg, és mindig elfelejtem, mi a harmadik. Ó, akkor sem szeretne senki sem.

Megyek, szerzek egy kis szénhidrátot, az újabb ősz hajszálakat (már megint elkezdtek szaporodni, rettenetes) majd a kasszánál úgyis megkapom grátisz, a többin meg majd még dolgozom, de ahogy a dolgok itt alakulnak, menni fog.