megmondtam már egy hete

Tudtam én, hogy havazni fog, már csak azért is, mert végre lenne időm kinn ücsörögni a napsütésben. Ehelyett szutyok van, hó, és szürke mocsok, fáj a fejem és ráz a hideg, az még nagyon hiányzott, hogy belázasodjak.

Tegnap megdögönyöztem egy nagyon aranyos kutyát, szeretem a kutyákat, legjobbak.

     Hetek óta szakadt az eső. Napok óta megállás nélkül dörgött is az ég, mintha csak Vas kovács rosszkedvét utánozta volna: olyan mogorva lett, hogy néha már Kormos cicára is ráförmedt, ha vacsora után a lábának dörgölődzött egy kis tálka tej reményében, márpedig ez példa nélkül való volt a Vas család és egész Huzavon város történetében. De Szikla kovács a legrosszabb tanítvány volt, aki valaha a keze alá került: minél többet tanult, annál ügyetlenebb lett, a harmadik héten elrontotta már a vasszöget is. És ha még csak kovácsinasnak lett volna hasznavehetetlen! De újdonsült komorságával a mester jókedvű harsogását is megfékezte - nem nevetett a tréfáin, nem perelt, nem dalolt vele, ahogy az izzó vasat ütötte. A harmadik hét végén aztán Vas kovács egyszerre csak ledobott fogót, kalapácsot, puszta kézzel vágott egyet az üllőre, és ráförmedt Szikla kovácsra.
     - Menj haza, öcsém, mielőtt még rám is végleg rám ragasztod ezt a mélabút; és ne gyere vissza holnap sem! Tőlem nincs mit tanulnod, és úgy nézem, nem járnának nagyobb sikerrel a többiek sem. Menj haza, pihenj pár napot, aztán kitaláljuk, mitévők legyünk, mert ez így nem mehet tovább!
     Szikla kovács megköszönte eddigi türelmét, és lehorgasztott fejjel elkullogott. Bántotta, hogy nem tudja megtanulni a saját mesterségét sem, de még jobban bántotta, hogy ennyi gondot okozott a barátjának. Hazaindult, de a lába másfelé vitte: háromszor megkerülte a főteret, és épp nekivágott volna a negyedik körnek is, amikor valaki a vállára csapott.
     - Sokat jársz mostanában errefelé, Szikla kovács - dörmögött Ezüst kovács, és Szikla kovács nem kérdezett vissza, hogy ugyan, honnan tudná ő azt, hiszen a város másik végén van a műhelye. Nyomorultul megrázta csak a fejét.
     - Nem vagyok én már semmiféle kovács - sóhajtotta, és megrázta a fejét. - Nemhogy Szikla kovács nem vagyok, de egy árva patkószöggel nem bírok el!
     - Az bizony hiba - bólogatott sűrűn Ezüst kovács -, különösen, mert hogy Huzavon hét kovács nélkül nem lehet, és ha leteszed a kalapácsot, az egész várost veszélybe sodrod vele!
     Szikla kovács, ha lehet, még jobban lógatta a fejét; nem elég, hogy Vas kovács kedvét elrontotta, de még a városnak is csak baja van belőle!
     - Csak van valaki más, aki beállhatna hetediknek!