februárvége, semmikülönös

Onnan tudom, hogy a világ most pont olyan színű, mint a sirály hasa, hogy a szemközti háztetőre egész horda gyűlt melegedni, gond nélkül újraforgathatnák a környéken a Madarakat. Én lennék az a szereplő, aki áttörhetetlen, high-tech ablaka mögül nézi az iszonyatot, a szája néma sikolyra nyílik, mert az új ablak nem csak esőt, de hangot is jól szigetel.

Nem vagyok benne biztos, hogy egy marék pörkölt kávébab elrágcsálása helyettesíti a reggelit.

Tegnap J.-nél pizzáztunk, sütöttünk igazi pizzát (jobban mondva J. sütötte, én pedig álltam a falnak támaszkodva, és hülyeségeket beszéltem), és láttam J. új lakását, óriási terasza van. Megrögzött aggleányokként megbeszéltük a kötelező témákat (punnyadt vénasszonyok vagyunk, és a világ ne sipítozzon, hogy van pofánk mindezt egyedül) és Bibliát olvastunk (azt kapott karácsonyra, vannak benne történelmi magyarázatok, és kíváncsi voltam rá, az új szöveg hogyan viszonyul a Károli fordításhoz; ízlésesen). Előtte találkoztam a Tescoban a társadalom söpredékével, ilyenkor nagyon tudom szeretni azt a környéket, ahol élek, itt még az eseti hajléktalan szemében is több értelem és jóindulat csillan, mint azokéban ott a bevett koldusfordulataikkal.

Azon gondolkozom, rollereznék-e valaha egyáltalán, mert tegnap rájöttem, hogy attól nem félek (legalábbis még nem estem vele akkorát, hogy féljek). De attól tartok, lusta lennék (felmerült az is, hogy röhejes, de nem hagyom, hogy terrorizáljon az életkorom).