tényleg, neked miért nincs pasid? :felveszi az apatónust:

No mégis írok róla, ha már napok óta ezen tombolok. Tudom, hogy abnormális, hogy egész jól érzem magam egyedül, tudom, hogy felfoghatatlan, hogy nem akarok bepasizni, tudom, hogy képtelenség, hogy nem az hiányzik a legjobban az életben, hogy valaki szuszogjon mellettem, de

  1. szokjatok már hozzá
  2. fogadjátok el
  3. higgyétek el, hogy nem azért nincs senkim, mert senkit nem tudnék összeszedni véletlenül sem, vagy mert magamtól nem jutna eszembe, hogy létezik olyan, hogy férfiember, de ha eszembe jutna, sem tudnám, ezzel a gondolattal mit szokás kezdeni - szóval nem kell ajánlgatni, győzködni, rákérdezni, szörnyülködni, jajongani

Azért nem járok senkivel, mert nem akarok csak azért járni valakivel, hogy járjak valakivel. Tudom, ilyen nincs, de azért mégis hadd legyen. Biztos vannak a világon olyan férfiak valahol, akikkel kapcsolatban nem mondanék ilyesmiket, mert komolyan és kifejezetten akarnám őket, de amíg nem jelennek meg elérhető közelben, addig egyáltalán nem zavar, hogy egyedül vagyok.

Az zavar, hogy az emberek egyfolytában hápogó hitetlenkedéssel kezelik ezt az egészet, mintha közük lenne hozzá, vagy mintha ez valami illetlen, szégyenletes vagy undorító dolog lenne.

Mindegy, emberek például ezen szokták átminősíteni magukat barátból abba a kategóriába, akikkel aranyosan lehet egy asztalnál sörözni (csak minek), és végül is kellenek ilyen szórótémák.