folyók

 

vannak a fejemben, és ennek semmi értelme, nyilván nincs is, hogy a fenébe lenne, nézd már meg, nincs neki. Folyó a fejében, nem is lehet. De hogy én milyen elképesztően szerettem ezt a számot annak idején, mert pontosan tudom, milyen az, amikor folyók vannak az ember fejében, és sötét utcák és tágas mezők, és hatalmas barlangok, ahol elbújhat, és kőbörtönök, ahol könyörög és kérlel és könyörög. És kérlel. Mármint az én fejemben ezek nagyon éles képek, illatok, ízek, és persze ott van az is, hogy és az a rengeteg esély, amit kaptál, úgy nézem, az sem tudta kinyitni azt az ajtót.

A lelkemre megy nekem ez a pakolás, most már tényleg. A régi leveleimet szerencsére már évekkel ezelőtt egy dobozba gyűjtöttem, azokkal nem kell most egyesével megküzdenem, de anélkül is őrületes dolgokat tartok itthon.

Persze ha kidobnám őket, az emlékek akkor is a fejemben maradnának.

Ki kéne dobnom a fejemet is, azt hiszem.