a toronyház remetéje

BKV sztrájk van, és én pont ugyanúgy jutok el dolgozni, mint bármikor máskor: pizsamában, az őskáoszba visszavedlett hajjal megkerülöm a beépített erkélyt leválasztó falmaradványt, és leülök a gép elé. A városba nem merészkedem, életem nincs, csak fogkrémízű italokért és füstölt sajtért megyek át néha a szemközti bevásárlóközpontba (mehetnék moziba is, de Sherlock Holmes-t legközelebb eredetiben akarom megnézni, és az expat mozikhoz nem visz el az elégségtelen szolgáltatás) (hmm, most nézem, hogy Parnassus doktor szívfacsaró története feliratos... mivel még csak franciául láttam, azt hiszem, sok új információval tudna szolgálni).

Bután nézek magam elé, néha fordítok, aztán ordítok, és ököllel ütöm az asztalt, amiért az Open Office a negyvenedik kijelöl-beállít után is képtelen megjegyezni, hogy a bekezdések előtt, után és különféle oldalain egészen pontosan NULLA pontnyi-pixelnyi-százaléknyi üres helyet hagyjon, de már. Azt rég feladtam, hogy elfogadtassam a kurva szájával, hogy én melyik nézetben szeretek dolgozni vele, pedig azt még a Wordpad is képes megjegyezni. Híreink a számítástechnika csodálatos világából.

Elolvastam mindent, amit eddig (és általában legfeljebb félig) írtam, hátha attól visszatér az önbizalmam, de nem, mostanában nem tudok íííííííííííírni, meg nyelveken sem, a múltkor az nem jutott az eszembe, hogy cancel, és ez már a vég. (Bár Impatient - ha már Sulemiánál ezt a nevet választotta - miután letámadtam súlyos kétségeimmel, úgy búcsúzott, hogy "ha máskor nem jut eszedbe a "the" vagy a "man" szó, akkor is szívesen segítek", szóval lehet, hogy még tényleg sokat felejthetek.) Amúgy néha egészen jó ötleteim is voltak már, csak valakinek meg kéne írnia őket, mert így elmennek a pocsékba bele. Például ott van a gót kislány és az ellenvámpír esete, aki csak tükörben látszik, súlyos fokhagymafüggőségben szenved, és nehezen tudja leküzdeni azt a késztetését, hogy hívatlanul bemenjen mindenhova (az első pontot leszámítva lehetne akár görög besurranó tolvaj is). Egyszer pedig két napig sétált fel-alá egy keskeny pallón (vagy az Vörös Rébék volt? Már nem is tudom), mert amint a végére ért, megint úgy érezte, hogy át kell rajta mennie. Ööö, lehet, hogy ezt az ötletet mégsem kéne inkább megírnia senkinek.