a képeslap másik oldala

A képeket rendezgetve rájöttem, hogy mennyi mindenről nem írtam; hogy ködben szálltunk fel, és szerencsésen ültettek, mert életemben először láttam felülről szivárványt; hogy reptérről reptérre rövidebb volt az út, mint Párizs belvárosába; de a pikáns csirke krumplipürével kárpótolt érte, petanque az esőben, a sétány fácskái fekete-zöld katedrálisoszlopok, sárkány a játszótéren. Találkoztam a három falevél egyikével is, háztömb hosszan száguldott a fák fölött, majd hirtelen lezuhant, és a párizsi utcaseprők látványos munkájának köszönhetően könnyen azonosítani lehetett (méretéből és formájából az egyetlen lehullott levél az adott járdaszakaszon), de valamiért a gép háromszor egymás után felismerhetetlen formátumban mentette el a képet, és negyedszerre már nagyon lusta voltam nekiállni megszerkeszteni. Az óraátállítást kifogásolóknak csak annyit, hogy a szép napkeltét nyolc óra után fényképeztem, amikor már mindenki szorgosan ült a munkahelyén - és az, hogy csak öt órakor sötétedik, nem azt jelenti, hogy legalább délután lát napot a derék dolgozó, hanem hogy sötétben jön és sötétben megy. A párizsiaknak meg sem kottyan a tél, a járdára kitett asztaloknál reggeliznek ilyenkor is, és látogattam kultúrhelyeket is, mint rendes turista. Ennek ellenére nyilván virágot fényképeztem a legtöbbet. Megtudtam mindeközben, hogy Vénusz nyilván nem férne be manapság modellnek, és hogy téli reggeleken be lehetne férni a Louvre-ba, bár én akkor épp inkább már egy forró kávéra vágytam. Az adventi festmény a kedvenc szendvicsezőnkkel szemközti templom ajtaja előtt rózsaszínlett, és egy ideig néztem, hogy a kisjézus ujjából miért csapnak ki villámok, ez micsoda újszerű mitológiai megközelítés, de aztán láttam, hogy csak József ruhaszegélye ráncolódik szerencsétlenül. A metró keresztalagútja láttán rögtön az jutott eszembe, hogy ha most Londonban lennénk, azt mondanám, "biztos itt lakik Neil Gaiman", de Párizsban vagyunk, és akkor csak az Operaház Fantomja lakhat odabenn, ami roppant szomorú, és főleg lényegesen kevésbé romantikus. Természetesen egyik esetben sem merészkednék be az odújukba, mert gyáva is vagyok, azaz inkább betegesen rettegek a sínen közlekedő járművektől (például a főalagutat birtokló RER B).

(A képek nagyobban és többen.)