mint a régi szép időkben

A gépem úgy döntött, hogy a legbölcsebb, amit tehet, az az, ha elszáll, és a pót-tartalék laptopon ugyan dolgozni tudok, de képtelenség ráapplikálni az internetet (drivert még sikerült szerezni hozzá, de ez olyan számadatokat is kér, amit sem a modem, sem a szerződés dokumentációjában nem találtam). Szóval most megint csak pár naponta és nyűglődve és a hideg szélen átküzdve jutok netközelbe, és sírnék is ám, mint a záporeső, de sokkal inkább dühös és ideges vagyok, hogy most akkor megint valami, amit le kell győzni, meg kell szervezni, és eh, mintha nem lett volna épp elég tennivalóm az elkövetkezendő pár hétre.

Viszont azért rendes volt, mert másfél perccel azután omlott csak össze, hogy a két azonnali határidős munkából a másodikat is átmentettem pendrive-ra.