és ezért fákat öltek meg

Nincs is jobb, mint science fiction kiadványban találkozni az alábbi gondolattal. Azt hiszem, az igeidőket már az eredetiben is összekeverték.

"Legyőzték a fényt, és ha az emberiség felismerte volna a tulajdon lelkét, mielőtt túl késő lett volna, az egész világ képes lett volna rá. De átitattak mindent azzal a hazugsággal, hogy az ember csak test, hogy nincs az értelem és a tudomány által megfogalmazható lélek, és hogy a tudomány szükségszerűn furcsa, Istenhez egyáltalán nem kapcsolódó kutatások sora, amikor a valóságban nem volt olyan valódi tudomány, ami nem foglalkozott a mennyekkel és a megvilágosodással."

A szerző szerint egyébként az emberi lélek és az emberi világ összefoglalása a Kék Fény, pedig ő nem is arra gondolt, hogy az élet egy rendőrök koreografálta tévéműsor.

És olyanokat mondanak benne egymásnak a szereplők, hogy "Jaj, amúgy meg épp most erőszakoltam meg a feleségedet", és onnan lehet tudni, hogy nagyon, de nagyon gonoszok, hogy a kertipartin grillezett emberi lábujjakat kínálnak körbe a meztelen gyíklé(á)nye(o)k.