magyarázom a lustaságom + az élet nagy kérdései

Gondolkoztam azon, hogy írnom kéne valami könyvismertetést is végre, mert idén még nem tettem, pedig már olvastam is könyvet (jó, hát tizedannyit sem, mint a tavalyi év azonos szakában, de azt nem is lehet ép ésszel) (és lapos pénztárcával, aktuális letöltési akciók nélkül), de aztán rájöttem, hogy bár Jay Lake Trial of Flowers-e zseniális, de épp most adtam kölcsön, és nem emlékszem a főszereplők teljes nevére (sőt, a zsiráfos főbohócéra sem, pedig ő a legkedvencebbem az egészben - izé, ő az egyetlen főbb szereplő, aki nem teljesen gusztustalanul perverz), Sanderson Mistborn sorozatánál pedig legalább egy bekezdést szánnék annak, hogy miért nem értek egyet azzal, hogy a ska magyarul szká lett (hasonlítsuk össze a _a és a típusú szavak gyakoriságát a magyar nyelvben, ott a megoldás) - sajnos ez fordítók közt nem számít udvarias megnyilvánulásnak, de nem tudnám leküzdeni a késztetést.

Mostanában amúgy csak a következő dolgok érdekelnek:
  • mikor utalják át a kiadók a pénzemet (különös tekintettel a tavaly augusztusban leadott munkáért járó összegre)
  • miért nem hat a kávé
  • mit érdemes inni, ha nem hat a kávé
  • hová tűnt a drótvágó-hajlító-nyünyörgető fogóm
  • mivel vágom-hajlítom-nyünyörgetem méretre a maradék hat nyulat fogó nélkül
  • mikor adom fel a nyúlprojektet, és rajzolom meg inkább az egészet tablettel (egyelőre ott tartok, hogy lehet, hogy egyes epizódokat megrajzolok, másokat befényképezek)
  • mikor utalják át a kiadók a pénzemet (különös tekintettel a tavaly augusztusban leadott munkáért járó összegre)
  • mikor fedezik fel és bocsátják kereskedelmi forgalomba az akaraterő-növelő szereket
  • hová tettem a kamaszkori írásaimat, mert szeretnék nosztalgikusan zokogni azon, hogy milyen éktelenül naiv, béna és ééédes dolgokat írtam
  • miért nem lehetek megint gimnazista, azt tulajdonképp szerettem, és még Chris Cornell is jó zenét csinált akkoriban
  • én is csak egyre jobban akarok kinézni, ahogy öregszem, mint Mike Patton, nem egyre megfáradtabban, mint Jerry Cantrell (bár akkor is Ő. És AZ.)
  • mikor térek át arra, hogy kigyúrt kamaszfiúk csillogó hasizmáról álmodozzam különféle grunge istenségek csapzott tincsei helyett (hűbazdmeg, remélem, soha)
  • miért nem ízlik nekem a nagyon édes málnafröccs
  • miért nem jut az eszembe semmi értelmes hónapok óta már egyáltalán sosem