kora reggeli morfond

Felébredek reggel 3/4 hatkor, húsz percig forgolódom, aztán felkelek, és természetesen miután megittam az első kávét, hirtelen rám tör, hogy most  igazán el tudnék aludni, de akkor már nem érdemes.

Aztán azon gondolkozom, hogy megszegjem-e John Scalzi elsődleges tanácsát az íróknak, hogy legyek kedves, mert a kedvesség nekem alapvetően legalább annyira természetem, mint amennyire sikítófrászt kapok tőle, például ha valaki úgy próbál meg kedves lenni hozzám, ahogy nekem épp nem, vagy általában nem, vagy soha a rohadt életben nem esik jól, például ez a legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy hülyeséget beszél hozzám (netán mangával és képregénnyel megtöltött adathordozókat ad nekem, mert azt én biztos szeretem; megragadnám az alkalmat, hogy ismételten kifejtsem, NEM, belőlem a kerek fejű, levesfazék szemű androgünök és a nyolcvanas évek szuperhőseinek vizuális világa legtöbbször a halk vinnyogás és az erős menekülési kényszer közti reakciókat váltja ki, tehát aki ilyenekkel támad le, az számítson rá, hogy onnantól pár évig rá is halk vinnyogással és erős menekülési kényszerrel reagálok), szóval ha valaki úgy próbál kedves lenni hozzám, amin épp a magam kis szubjektív rögeszméi szerint úgy felbaszom az agyamat, hogy még másnap hajnalban is felriadok, és álmatlanul anyázok, akkor azzal nekem kedvesnek kell-e lennem, ahogy John Scalzi tanácsolja, vagy sem.

Elvégre John Scalzi mégis csak jó író, biztos igaza van.

Aztán arra jutottam, hogy én meg nem vagyok jó író, sőt, író sem, mert akkor legalábbis írnék, és ennek mostanában nem adtam túl sok tanújelét.

Úgyhogy kitűztem a csalánt és megittam még egy bögre kávét.

Aztán elgondolkoztam a tündéreken is, mert igazából engem foglalkoztat ez a téma, és egészen biztos vagyok benne, hogy a tündérek nem kedvesek, nem aranyosak, és nagyon örülök, hogy nekem nem kell személyesen találkoznom velük. Anélkül is épp elég kisebbrendűségi komplexusom van, például mert nem tudom rendbe tenni az életemet; úgyhogy csatlakoznék az ipari forradalom előtti népek óvatos, utálattal vegyes gyanakvásához, és inkább távol tartanám magamat az olyan fajzatoktól, akik emberfeletti képességeit a mikrohullámú sütő előtt nem nagyon tudtuk kompenzálni.

Ennek megfelelően majdnem kijelentettem, hogy én határozottan nem rajzolok tündéreket, de aztán eszembe jutott, hogy mégis, csak általában démonoknak titulálom őket, abban a görög eredetitől közepesen elrugaszkodott felfogásban, hogy nem feltétlenül gonoszak, nem feltétlenül jók, de ne játsszunk velük, mert feltétlenül veszedelmesek.

A baloldali jelölt például egészen egyértelműen haditündér, bár az arckifejezését elnézve az egyszeri halandók nála ágyútöltelékként sem jöhetnének számba. Az egyszeri halandók áltagminősége egyszerűen... túl... alacsony. Ezen a ponton persze komoly kérdésként merült föl, hogy használna-e egyáltalán ágyút, mocskos kis halandó találmány, piha; de aztán arra jutottam, hogy az ábrázatán is látszik, milyen őszintén célratörő, úgyhogy igen, feltétlenül, minden olyan helyen és helyzetben, ahol az a leghatékonyabb.

Aztán persze eszembe jutott a szőke (bocsánat, aranyhajú) Niamh, és hogy ő hivatalosan is tündér, sőt, tündérkirálynő, de őt eleve csak azért rajzoltam le, mert koncepcionálisan nem nagyon lehetett kihagyni. Amúgy ő sem egy kedves asszonyság, férfiakat csábít el a kötelességük mellől, aztán nem vigyáz a kutyájukra, és ráadásul egyes rágalmak szerint elrabolja az Ifjúság Szigetén innen élő tündérek összes gyermekét is (ez manapság jóval nagyobb felháborodást okozna, a büntetőjogi következményekről nem is szólva).

Mellesleg hosszabb ideje tervezem egy fél-ifjúsági tündérmese összeeszkábálását (attól eltekintve, hogy nem vagyok író, mert akkor legalábis írnék), de az ottani tündéreket meg sem kísérelném lerajzolni. Igaz, a többségük nagyon ellenszenves, úgyhogy legalább azon nem pánikolnék, hogy nem lesznek elég éterikusan bűbájlatosak, és hogy senkit sem támad majd meg láttukra az az ellenállhatatlan késztetés, hogy azonnal új Loreena McKennit életművet alkosson (hála a magasságosnak), de nem rajzolom le őket akkor sem.

Aztán meg egyszer úgyis biztos készítek majd aranyos kis tünciket is, de ez még nem holnap lesz, holnap takarítanom kell és ügyet intéznem.