de miért ráz a hideg, ha nem vagyok lázas

Ma egész nap olyan érzésem volt, mintha véletlenül egy WarCraftIII pályára tévedtem volna, folyamatosan szakadt a hó, minden szürke volt, halott ágak göcsörtösködtek az égre fel, és szerintem még pár buzgó zombit is láttam valahol a körúttól nem messze, (elvégre minden tisztességes northrendi pályán akadt pár élőhalott támaszpont). Már csak a brutálisan hatékony Arthas és pár jól megrakott aranybánya hiányzott, különösen az utóbbi, ehhez a sok ügyintézéshez jól jött volna (és a Paladin / Death Knight testőrség is hasznos lett volna).

Vasárnap aztán Edem belehangolta a monitorral kompatibilis videókártyát és az új vinyót a gépembe, mindkettő courtesy of Métely , úgyhogy megint nincs mesterségesen kövérítve a világ, és ráadásul végre valahol el fog férni a Wagner opera is, és végre meg fogom tudni hallgatni egyben mind a négy órányit, vagy kifolyik az agyam a fülemen, állítólag Wagner esetében ez is egy teljesen elképzelhető kifejlet.

Azt meg még nem is írtam, hogy múlt héten voltam önvédekezni, és elfáradtam a végére teljesen, utána levezetőnek aztán sok söröskorsót emelgettünk, és ezt fogjuk ebben a sorrendben tenni legközelebb is, ez ilyen komplex edzésterv, és nekem tetszik.

És még azt sem, hogy hastáncolni is voltam ám már háromszor, és soha többé nem lesz ismeretlen kifejezés számomra a csípőtolás, a csípőlökés és a csípőejtés, és egy idővel talán majd véghez is tudom vinni őket, aztán még idővel talán majd szépen, netán csábosan is. És ez olyan igazán hangulatos női hely, tükörrel és fátylakkal és színes és csillogós és libegős és fényes és zenés és... ...igaz, itt utána nem megyünk sörözni, már csak azért sem, mert az hogy megtörné a hangulatot; itt a szünetben iszunk színes, fényes, csillogós kis teákat.