még mindig szeptember

Zord Fordító visszatért, és újabb munkahalmokat takarított el. Időközben és a Zord Fordításba beleagyatlanodva rájöttem, hogy valójában alkalmazásban állok, és a fizetésem egy részét napnyugtában kapom; kis híján verset is írtam a dologról, de jóindulatú mindenségben élünk, és nem kellett ilyesmivel zavarba ejtenem (magam és a mindenséget). Később próbáltam kávét szerezni, ám a tömeg, igen, a tömeg megakadályozott; először riaszó plázalények zsongtak körülöttem, aztán a villamost állították le a menetrendszerű zavargások miatt, igazi rohamrendőrök rohangáltak a síneken, a fülemben pedig az Antimatter apokaliptikus melankóliája dünnyögött. Ezek után nem volt más hátra, hazamentem, és pizzát rendeltem - koffein ugyan nem volt benne, de legalább a tömeggel ellentétben nem volt sem fojtó pacsuli-, sem átható sörszaga.