náthás vagyok és (feltehetően) füstszagú

De mivel náthás vagyok, ezt csak úgy tippelem. Tegnap este bográcsban és lecsót főztünk, és akkor már náthás voltam, de ez valami rettenetes. Négy takaróba csavarva, a sarokba támasztva ültem egész éjszaka, mint egy inka múmia, úgy próbáltam aludni, csak sokkal többet szörtyögtem és hörögtem közben, és még most is. Ha ez így megy tovább, vödröt borítok a fejemre (mostanában amúgy is volna kedvem hozzá) és kérelmezni fogom felvételemet a sithek körébe. Nem, nem vonz a sötét oldal, de hát az adottság, az adottság. Hiba lenne parlagon hagyni.

Valamint két napja küzdök a késztetéssel, hogy befessem feketére a hajamat, pedig egyáltalán nem lenne jó, és ráadásul nem a hajszínemmel van a baj, hanem nyűgös vagyok, avagy inkább éppen hisztis? Pedig akkor aztán tényleg úgy néznék ki, mint maga a gótikus éjszaka: az arcom, akár a telihold, sápadt és tökéletesen kerek, a hajam sötéten fénylene, még szerencse, hogy nem korpásodik, különben még fehér kis csillagpettyeim is lennének.

Pénteken aztán voltam kerti és partin Celsiornál, és beszélgettünk matematikáról, leánykérésekről, vörösborról és anime magazinokról, ahelyett, hogy Aljasan Fondorkodtunk volna, de odafelé menet azért el is tévedtünk, és hazafelé menet pedig fordítási hibákon vihorásztunk nagyokat.

És avattam közben új kedvenc írót is, de ehhez most épp tényleg túl sok nátha van az agyam helyén (amúgy lehet, hogy épp akkor fáztam meg, amikor fürdés után egy szál törülközőbe csavarva a könyv mellett felejtettem magam, nyitott ablaknál, napkeltéig, ahogy kell), de persze talán még a náthát is megérte, és ráadásul ez az igen jó könyv, a Ventus , Karl Schroeder egy régebbi könyve, ingyen letölthető innen.