kutyahőség

Meleg van és álmos vagyok, főzés helyett minestronét sütök , a nagyszüleimnél kerülgetem a krumplikat a gulyáslevesben, az unokatestvérembe kapaszkodva surranok le biciklin a hőségbe fulladt Moszkva térre, matematikusokkal birkózom, Minden Rénszarvasok Urának és Úrnőjének kerti verandáján ásványvizezek, kezdek kifogyni az olvasnivalóból, arcokat és oroszlánokat látok a felhőkben, haragszom emberekre, valamitől félek, de nem tudom, mi az, szerintem már csak megszokásból csinálom, a paprika egy nap alatt megrohad szobahőmérsékleten, és rájövök, mi életem nagy álma, bár tartok tőle, hogy ezt illett volna korábban, 32,96 éves korom előtt kitalálnom (és most kivételesen nem arról van szó, hogy réz-avarban álló, ezüsttörzsű bükkfa szeretnék lenni, ezt arra az esetre tartogatom, ha netán mégis van reinkarnáció) (szent meggyőződésem, hogy a fák felsőbbrendűek nálunk, de talán még a kisbolygóknál is).