ez nem az én májusom

Ezen a héten eddig minden áldott nap történt valami apróbb katasztrófa; egy részük elég tragikomikus volt, legfeljebb azóta is sántítok tőle, de azért akadt olyan is, amitól sokáig néztem magam elé komoran.

Hétfőn, miután napok óta nem láttam mást, csak képernyőt, elmentem sétálni, és mire hazaértem, a mosógépem a tizediktől a földszintig eláztatott mindent. Miközben feltűrt nadrágszárral, már a kiselejtezett törülközőimet is munkába állítva próbáltam felszedni az előszobám és a fürdő helyén hullámzó tengert (hál' Istennek a burkolók annak idején ügyesen megoldották, hogy lakásom a küszöb felé lejt, és a szobát nem árasztottam el), egyfolytában ideges lakók csöngettek be, ezzel nagyon növelték a munkamorálomat.

Kedden megörültem, mert találtam egy pár gyönyörű cipőt a szekrényemben, és nem is emlékeztem rá, hgy miért nem hordom, és felpróbáltam és kényelmes volt - mint később kiderült, ez lehetett a beetetés, hogy felvegyem, és aztán a város közepére érve teljesen lenyúzza a lábamat. A spanyol inkvizíció kihelyezett, budapesti tagozatának okleveles tagja volt. Hazasántikáltam, de azért a lábamon azóta is több a ragtapasz, mint a sértetlen felület, és jaj, hát fáj, még a nyuszis ragtapasz alatt is.

Szerdán visszasírtam ezeket a kis bridget jones-i botlásokat, de leadtam mindenféle munkát, és utána ennek örömére elmentem, hogy szerdai kedvezménnyel és feliratosan megnézzem az Indiana Jones filmet. Én jól szórakoztam, de ekkora orbitális baromságot azért, szóval, hát le a kalappal.

Csütörtök jó volt, bár reggel összevesztem a tudatalattimmal, mert igazán nem szeretem ezeket az xkcd-s húzásait, hah, méghogy én még egyszer szerelmes leszek, és méghozzá boldogan, ekkora baromságot; vagy legalább ne kellene belőle felébrednem! Aztán már csak a parfümömtől kaptam tenyérnyi csalánkiütéseket a hőségben, de voltak azért szép dolgok is: jártam a nővéremnél, és sétáltam és találkoztam Adryval, és sétáltam és hazaértem és akkor aztán aludtam is.

Azért a héten más szép dolgok is voltak: igazi, fojtó, nyári este a Margit-híd közepén, amikor a Gellért-hegyről még egy ablak visszaparázslotta a lenyugvó Nap fényét; a Hármashatárhegy fölött lebegő siklóernyők az aranyló alkonyatban; a virágillat; elvadult rózsák egy elhagyatott kertben, megvetemedett, zöldre festett kapurésen át; az új fülbevalóm, amit ugyan már megvettem egy ideje, de még mindig álmélkodok rajta, hogy hűha.