egy hosszú hét éjszakái

Kedden úgy döntöttem, hogy bár nem voltam jó kislány, megérdemlem, hogy filmet nézzek, és megnéztem a Hét kard legendáját , és beigazolódott az a gyanúm, hogy nekem a kosztümös-kardozós-kungfuzós kínai romantika bejön (kungfuzós és kínai nélkül mindig is bejött, és azért most őszintén, hát a kungfu olyan szép, és ezek a kínaiak is szépek voltak) (és ezek a koreaiak is szépek voltak, ha már a fele gárda onnan jött, igen). Azóta is szándékosan romosra épített erődítményekben akarok lakni, ahol zászló helyett kikalapált mellvértek csikorognak a szélben, én pedig röhejesen kifestett, tetovált zsebszörnyeimet ugráltathatom (jó, hát a főgonosz mindig rossz véget ér, de az a karrier-opció, hogy éveken át meditáljak jégbe fagyva, akkor sem vonz, ha utána bármikor megmenthetem a világot, és a tetejébe még papucsban is le tudok síelni egy gleccseren).

Szerdán meglátogattam a nővéremet és dögönyöztem kicsi fehér kutyát, és sétáltunk is, és szép volt. Később az őrült unokatestvéremmel kávéztam, másfél perc alatt benyomta azt a fajta csupacsoki-sütit, amit a múltkor mi, kiöregedett bölcsészek hárman alig bírtunk megenni, és közben őrültségeket beszélt, például hogy én azért nézzem meg vele még egyszer a Sweeney Todd -ot, de hát azért nincs arra még két felesleges órám az életemből.

Csütörtökön kivonatoztam Bécsbe, bár közben rájöttem, hogy csak Dannyfürtös lép fel, a szépséges Anneke otthon nevelgeti a gyermekeket - persze mivel amúgy is főleg azért mentem, hogy eperfröccsöt igyak egy élénkpiros hajú osztrák fényképészlánnyal, nem azért, hogy éteri dallamok szárnyán lebegjen lelkem, annyira nem zavart a dolog (eleinte úgy volt, hogy a jó Strangelight doktor is elugrik Bécsbe, de aztán inkább Belgrádba kapott olcsó repülőjegyet, pfff, sőt, piha). És ittunk is eperfröccsöt, konkrétan kiittuk a kocsmát a készletből (nem volt nehéz, úgy másfél deci volt a készletük), aztán ittunk ribizlibort is, és koncert közben készült rólam gyönyörű-csoda-szépséges fénykép, mert Caro aztán tényleg tud. Utána pedig tovább pusztítottuk a gyümölcsborokat, megápoltuk Danny lelkét, és elveszítettük a koncertszervező garázskulcsát.

Szóval szokás szerint nem aludtam, Bécsben ez lassan már hagyomány. Aztán rám tört a rózsaszín nyál és a romantika, ezért hajnalban hullafáradtan eltámolyogtam abba a kávézóba, ahol a legutóbb reggeliztünk, és a tekintetemmel néha megsimogattam azt a széket is, ami most üres volt - ezt igazából annyira nem bántam, mert ha nekem akkor még tagoltan beszélnem is kellett volna, azt semmiképp sem. Addigra már semennyire sem volt agyam. Aztán elindultam valamerre, másfél órával később rájöttem, hogy még a legszebb korareggeli napfényben is fárasztó csak úgy gyalogolni valamerre, úgyhogy inkább kerestem egy parkot, fényképeztem kacsákat (ez lassan már mindenhol hagyomány) és virágokat (ez is), aztán szunyókáltam egyet a villamoson, ettem méééég, mert az jó, ezt később megbántam, mert utána láttam a kirakatban neonrózsaszín kígyóból, valamint lila-zöld-piros foltos velúr tehénből készült cipőket, és akkor a tízóraim szűkölve kívánkozott kifelé.

Hazaértem, és akkor gondoltam, hogy most még csak délután van, mondjuk elmegyek akkor moziba, úgyhogy kísérleteztem Ang Lee-vel, az Értelem és érzelem   annak idején olyan szintű fizikai fájdalmat okozott nekem, hogy azóta sem mertem megnézni egy filmjét sem, nem, tényleg nem, el lehet rajta szörnyedni, de tényleg nem. De most megnéztem az Ellenséges vágyak -at, és nem volt rossz, sőt, azt hiszem, jó volt, de az én érzelmi fogékonyságommal csizmataplat kellene nézegetnem, azzal vagyok egy hullámhosszon, az emberi drámákat nem fogom fel. Azért persze a film céljának megfelelően én is letörtem, és hazafelé úgy éreztem, hogy innentől kezdve már csak akkor fogok tudni nyugodtan aludni, ha pezsgős-vodkás-mézes narancslevet ihatok előtte; igazam is lett, és nagyon nyugodtan aludtam tőle, bár lehet, hogy anélkül is sikerült volna azonnal kómába esnem, hogy kétszer hat decit letolok ebből az amúgy igen finom kis koktélból. Csodálatos dolgokat álmodtam tőle, és másnap délben olyan mérhetetlenül boldogan ébredtem föl, ahogy amúgy csak karácsony reggel és csak a tíz éven aluliak szoktak.

Némi tipródás és tépelődés után este elballagtam Bran klubba, és olyan volt, mint mindig: roppant jó. Pártolnám, hogy adjanak ki meselemezt; illetve megalapíthatnák a stand-up comedy folklór tagozatát, szerintem bárkit lenyomnának a műfajban.

Vasárnap kaptam sms-t, hogy este inni kellene ősrégi barátom újszülött kislányára, és hát az tényleg vissza nem térő alkalom. Közben elmentem, és vettem magamnak A3-as mappát, hogy végre ne csak itthon rajzolhassak, mert jön a tavasz, és akkor majd a Vigadó előtt kell a füben ücsörögve; nem is számítottam rá, hogy ilyen szépet találok, de legalább végig azon rettegtem, hogy majd berúgok és elveszítem hazafelé menet. A berúgás sikerült is, egy üveg Jameson bő harmadát és úgy két vizespohárnyi White Russian-t öltem meg egymagam. Szerencsére a házigazda főzte mexikói és indiai csípősségek kellően lefogták a hatást, úgyhogy csak odáig aljasultunk, hogy éjjel kettőkor a díványon heverészve vihogtunk a Top Gear   autótesztjein, és olyanokat mondtunk, hogy "hogy néz már ez ki, de hát hogy is nézne ki, hát... hát brit" ; és utána még csak másnapos sem voltam.

Azért azt megfogadtam, hogy innentől kezdve csak a munkának élek, és néha a héjában sült krumplinak fűszeres mártással (már ilyen bonyolult dolgokra is használom a konyhám; ahhoz képest, hogy éveken át nem voltam hajlandó szóba állni vele, ez nagy lépés vissza az emberiség irányába) - ezek után persze rögtön igent mondtam, amikor Búvárzenekar felhívott, hogy Srakker ügynökkel söröznek, és menjek én is. Később Brainoizt is odacsaltuk, és hirtelen már a négy és feledik korsó sörömet ittam, valami megnevezhetetlen rettenetről beszéltünk (vagy a magyar fantasy élet volt az, vagy a műmell), és megkérdeztük, hogy mikor lesz záróra, de a kérdést kedvesen elhessegették. Ezek után lehúzták a súlyos vasredőnyöket, és vad táncos mulatság vette a kezdetét, kicsit szürreális volt, de hajnalig ott zúztunk a személyzettel, és néha hitetlenkedve dörzsöltük a szemünket, hogy ilyen nincs. Különösen, amikor egy temperamentumosabb párocska felpattant az asztalra, az asztal pedig bírta, bírta, aztán halk nyögéssel összeomlott - Búvárzenekar reflexből elkapta a leesőket, ezért újabb kör hálálkodást söpörtünk be, és lehet, hogy egyszer majd fényképeink is lesznek az esetről, de az sem baj, ha senki sem látja majd, ahogy norvég mintás kötött pulóverben érdekesen rossz zenére táncolok.