egy

Nahát. Most épp befejeztem sok minden munkát, persze van még, de kivételesen egyiknek sincs másfél órán belül a határideje, ez üdítő változatosság - amivel pedig késében vagyok, azzal nagyon, és nem ez alatt a tíz perc alatt fogom behozni. A sok kapkodás után (érdekes módon sokkal jobban megvisel, ha minden nap le kell adnom egy dolgot, mintha egy nap tizenkettőt, és utána négy napig semmit; erről biztos a kezelőorvosomat kellene megkérdeznem, csak nem jutok el odáig sem) aztán fogtam magam, és az asztalra borulva aludtam egyet szépen, bár azt hiszem, ilyet még csendes, borongós délutánokon sem illik egy munkahelyen. De a kapkodásnak nem csak ez az egyetlen hátulütője: volt olyan is, hogy rohannom kellett, és az egyik kilós kiszerelésű gyógyszeresüvegemből a tenyerembe szórtam két pirulát, hogy az az aszpirin, aztán tíz perccel később rájöttem, hogy de akkor kicsi, kerek és fehér lett volna, nem pedig nagy, hosszúkás, és sárga. A vitamin éhgyomorra viszont megvisel, úgyhogy legalább megtanultam egy életre (vagy amíg legközelebb elfelejtem).

Közben pedig, amikor épp kisül az agyam, a neten sodródok, és rettenetes dolgok történnek. Például komoly erőfeszítésembe került, hogy ne rendeljek különféle ismerőseimnek Poe akciófigurákat, de Poe vállán az amúgy sem igazi holló, a holló az nagyobb, és legfeljebb Quasimodo-tartásban bírná el. De sajnos könyvek is vannak, és most épp mindent elolvastam, mert kapkodás közben bűnösen sokat olvasni a legjobb.

Elolvastam például Philip Pullman His Dark Materials   (elsőre csak azért is rosszul írtam le) trilógiáját (megpróbáltam rákeresni a magyar címekre, és elsőre a "Rubin és füst, az Árny északon és a Tigris a kútban"   felsorolással szembesültem, ami, ismerve a magyar fordítói trendet, nem lepett volna meg, csak a tigrist és a kutat sokalltam - de aztán kiderült, hogy az Északi fény / A titokzatos kés / A borostyán látcső   a helyes megfejtés, és itt már csak egy arany iránytű veszett el a birtokomban lévő angolnyelvűhöz képest... de aztán megtudtam, hogy annak az első kötetnek amúgy is Northern Lights   volt a címe, úgyhogy minden rendben). Viszont hogy most Pullmant vagy Ursula K. Le Guint kellene megverni a halál birodalmának csúfosan hasonló, enyhén instant kávéra emlékeztető feloldásáért, azt nem tudom, mert egy 2000-es és egy 2001-es könyvről van szó (A borostyán látcső   és a Más szelek szárnyán , úgyis mint az utolsó szigetvilágos Le Guin mű) - de engem zavart a dolog. Persze tudom, hogy csak nagy adag könnyen elérhető keleti bölcsesség érte őket, de miért ennyire ugyanúgy...? De amúgy azért tetszett. Izgalmas, fordulatos, hangulatos - szépek a párhuzamos világok is. Várom már a filmet.