kis színes, kis színtelen

A következő hihetetlen információkkal gazdagodtam az elmúlt másfél napban. Dzsingisz kánnak nagyjából tizenhat millió leszármazottja él, és ezzel ő a történelem egyik legsikeresebb alfahímje. 1939-ben egy ötéves kislánynak egészséges fiúgyermeke született, bár azt sosem sikerült megtudni, ki lehetett az apja. A XVI.-XVIII. században nagyjából egymillió európait raboltak el és adtak el rabszolgának észak-afrikai kalózok, Írországban és Cornwallban olykor egész falvakat fűztek rabláncra. Egyes olasz tudósok az etruszk-magyar kontinuitásban hisznek, és bár ez nem igaz, azért mindenképp nagyon perverz. Feketeszakáll, a híres kalózvezér napi hat penny zsoldot és egy liter whiskey-t fizetett a matrózainak. A második világháborúban több lengyel menekült is szolgált a brit légierőnél. Amikor a Titanic jéghegynek ütközött, a fedélzeten épp a Poszeidón katasztrófa   legelső, 1911-es változatát vetítették, méghozzá kétszer egymás után, mert annyira tetszett a közönségnek (és a film izgalmas fordulataiban elmerülve nem is vették észre, hogy épp egy sokkal valósabb és sokkal vészesebb hajótörés kellős közepén ülnek). Josh Homme (Kyuss, Queens of the Stone Age) egy újabb, általam még nem ismert együttessel (Eagles of Death Metal) jön a Szigetre.

Tegnapelőtt belebotlottam az őszi ír utazásomkor készített naplóféleségbe (legalább három napig vezettem, és ezzel részletes naplóim sorában abszolút győztes), és beleborzongtam, hogy Istenem, de hát akkor és ott elég rosszul viseltem, hogy egyedül vagyok, hogy akarok én így bármit tervezni a jövőre? Aztán tegnap délután ott álltam Budapest kellős közepén, és rájöttem, hogy tulajdonképp itt is pontosan ugyanannyira vagyok egyedül, mint ott voltam, azaz ha itt eszembe jut, hogy de én vacsorázni akarok, étteremben, és nem egyedül, és nem két hét múlva (talán-esetleg-ha-az-utolsó-pillanatban-le-nem-mondja), akkor konkrétan hatszor is végigpörgethetem a telefonomban a listákat, nem lesz kivel. Nem teljesen véletlen, és nem is feltétlenül kényelmes, de nyilvánvalóan belőlem fakad. Ilyen vagyok. Sokat voltam egyedül, úgyhogy viszonylag jól viselem az egyedüllétet, úgyhogy sokat vagyok egyedül. Néha olyankor is, amikor annyira mégsem viselem. Jól. Éppen. Egyébként ez nem nyafogás, ez tény, és azt hiszem, először meg kellene tanulnom, hogyan legyen szükségem másokra, és aztán azt is, hogy ezt nem a csendes befordulással a legüdvösebb kifejezni...

Este pedig fogorvos, és nekem ebből a fogamból annyira elegem van már, hogy akár ki is húzhatja (persze ma hajnalra abbahagyta a fájást a rohadék, mert sunyi is, nem csak gonosz).