zene, gyűrűk, listák

Nahát, nahát... lassan már olyan uborka-agyam van, hogy fel kell írnom külön kis listákra, hogy miről akartam írni, aztán külön kis listákra, hogy hol hagytam el ezeket a külön kis listákat...

Zene. Gyűrűk. Listák.

Zene. Az úgy történt, hogy véletlenül követtem valami linket egy honlapra, rajta egy kiszivárogtatott új Guns N' Roses számmal (bár azóta már leszedték), és ott találtam egy csomó-csomó más érdekes mp3-mat és linket is (nyálcsorgató grunge különbejegyzéssel). Az új Guns szám nem rossz, sőt, az elején kifejezetten ígéretes, bár persze aztán eltökéletlenedik. Persze aki még mindig komolyan azt várta, hogy Axl Rose negyvensok évesen, szétcsúszva és elbotoxolva újszerű és zseniális lesz, az nyilván amúgy a Télapóban és a Húsvéti Nyusziban is hisz, szóval. Ez a Better   sokkal-sokkal jobb, mint amitől a nyári koncert alapján rettegni kellett (mert az kicsit lehangoló volt, hogy akkor ugye visszamentünk a szállásra, mondván, ott jobban esik az alvás, mint fesztiválon állva; és egyikünk sem az a fesztiválon alvós típus, amúgy), ez a Better   teljesen kellemes.

Valamint rájöttem, hogy a wombatok ígéretesek. Nem azért, mert alapvetően a wombat vicces állat (bár vicces állat, páncélozott a hátsóval, márpedig egy páncélozott hátsójú állat eleve vicces koncepció, nem?), hanem mert mint együttes és szám, ez a Moving to New York   éppenséggel elsőre tetszett.

Gyűrűk. Az elmúlt héten kettőt is kaptam, és az egyiket le is akartam fényképezni, hogy megmutathassam anyukámnak ...a másikat tőle kaptam, igen. Aztán magamat is (juhé, van gyűrűm! és hogyan hajthatom fel ezt a sapka-kalapot? a rúzsom színe persze nem megy a körömlakkéhoz, de... nem-nem-és-nem festem át!!!) lelkesen lefényképeztem közben, mert a kezem magában, csak gyűrűvel olyan csonkolt látványt mutatott, sehol egy fej-tor-potroh; és a másikat is, bár azon pont a gyűrű nem látszik igazán, csak én, amint megfáradt statisztának álcázom magam a negyvenes évek filmiparából egyenest (hiba volt betűrni a kalap alá a kevés maradék hajamat, és az első bögre kávé előtt, munkába indulva keresztülesni a fényképezőgépen) (az, hogy mindezek ellenére belinkelem csodás önarcképeimet, már csak mezei exhibicionizmus. esetleg erdei vagy hegyi).

Listák. Lassan kezdek megint úti-listákat írni, hogy tudjam, mit kell kimosnom, elcsomagolnom, vagy éppenséggel megvennem. Most konkrétan a zoknijaimat próbálom excel file-ban nyilvántartani (ó igen, kényszeres listaíró vagyok... valamiért azt hiszem, hogy ha a fejemben és a file-omban rend van, az valahogy automatikusan átszivárog a fiókjaimra is; pedig nem), és hogy melyik kedvenc csíkos térdigérőm a lakás melyik sarkában lehet? És akarok tartós croissant-t vinni magammal? Érdemes, csak mert szeretem?

Szerda óta egyébként újabb érv zeng lelkemben a meggótulás mellett; ugye hosszú, bő szoknyában (az enyém ugyan épp zöld kordbársony volt, még nem hatalmasodott el rajtam a gót-kór) nem lehet anélkül ülni, hogy ne kellene folyamatosan rendezgetni, és megtudtam, hogy a férfiakra igencsak hat, ha egy nő a szoknyáját igazítgatja - akkor is, ha legfeljebb a bokája villan ki alóla. Meg fogok gótulni, szaténszegélyű brokátfűzőt hordok, felpolcolt keblem hófehér halmán fekete gyöngyökből font kopt kereszt fénylik majd, kísértethangon suhogó csipke szoknyám alól néha kacéran előcsillan a Martens bakancs orra... ah, a romantika. Elviselhetetlen, feketén zokogó szépsége.

Ó, és oldalt tettem fel fényképek linket (képek - nem rólam, ellenben tőlem). Színes, szagtalan, amatőr, de lelkes!