ötszörös önvallomás, gothposeur és Raon kérésére

1. A legendák szerint óvodás koromban, amikor édesanyám kertészmérnök-palántaként a vizsgáira készült, én is megtanultam vele együtt behatározni a fél mezőt, rendszertani névvel és miegymás. A történet igazságtartalmáért nem kezeskedem, bár tény, hogy egykor többet tudtam növényről, állatról egyaránt (nem nehéz; a mezőhatározó korszak után eseti ornitológia következett, általános iskola első két-három osztályában - utána aztán rátaláltam a mesékre és a mítoszokra, és némileg elveszítettem a kapcsolatot az Élő Természettel meg miegymás), és hogy a dallamos liriodendron tulipifera és a mondókásan pattogó betula pendula nagyon régről ismerős kifejezések énnekem. Aztán csatlakoztak hozzájuk olyanok, hogy salix alba vagy fraxinus excelsior, bár utóbbit szerintem akkor sem ismerném meg, ha nekifejelnék egy erdőben. Hja, már csak a rendszertani nevek mennek, a behatározással gondjaim lennének.

2. Egyszer volt két háromnapos macskánk, vízbe akarták őket fojtani, és valami szomszéd kislány megsajnálta és hazalopta őket; őszintén szólva, nem emlékszem a történet további részére. Azt hiszem, át kellett költöztetni őket a szomszéd kislányhoz, ha már ő lopta őket, és aztán el is pusztultak, a háromnapos macskák még nem maradnak életben, akármilyen lelkesen nyomja beléjük a tehéntejet szemcseppentővel az ember. Aztán egyszer voltak kicsivel nagyobb macskáink is, de azok is csak nagyon rövid ideig; azt hiszem, a nyári szünidő legelején költöztek hozzánk, és aztán hamar el is szöktek (mi is, nyaralni).

3. Általános iskola negyedik osztályában egy barátnőmmel folytatásos képregényt írtunk-rajzoltunk (épp csak nem hajtogattunk) a repülő kávéscsészében a Földön vakációzó UFO-családról. A legkisebb ufókölök (ez a snájdig, szép teremtmény) leesett, amikor a csésze fülén egyensúlyozott és ugrált, és egyenesen a tengerbe pottyant, de a delfinek megmentették, volt később szivárvány is, aztán meguntuk a történetet. Onnantól kezdve csak lányregényekkel foglalkoztunk; én szörnyekkel, varázslókkal és hős harcosokkal tarkított változatokat írtam a fiókomnak (dráma, szerelem és... ööö... dráma témakörökben), a barátnőm pedig - korát igencsak meghazudtoló rajzkészséggel - havonta három teljes geometriafüzetet skiccelt teli különféle boldog-szerelmes történetecskékkel. Én akkoriban három éven át csak zord hegyeket és kietlen szakadékokat rajzoltam, göcsörtös, öreg fákkal és tövises bokrokkal (jó, előtte pedig mintegy nyolc éven át csak abroncsszoknyás királylányt voltam hajlandó ábrázolni, semmi, de semmi mást), esetleg valami arra utaló jellel, hogy egy borongós, romantikus vándor épp az előbb zuhant bele a szakadékba, a megközelíthetetlen meredélyen virágzó, egyetlen, hófehér rózsa után kapaszkodva (csak azért osztanám meg mindezt így a közzel, mert bármit jelentett is, tizenhárom éves koromra elmúlt).

4. Szeretek otthon a fényszennyezett, lakótelepi félsötétben mászkálni, a látásomra csak kevéssé hagyatkozva. Azt hiszem, ezzel és a rendrakási szokásaimmal (avagy inkább teljes hiányukkal) függhet össze, hogy már kiválóan érzem, ha valamire szinte rálépek, és akár a bokaficamot is kockáztatva gyorsan legördítem róla a lábamat (igaz, hogy otthon nincs kutya vagy macska, aki kifogásolná, hogy letaposom, de azért akadnak szanaszét hagyott bögrék). Szeretek a fejemre húzott takaróval aludni, és ha beteg vagyok, akkor néha sapkában alszom, hogy ne fázzon a fejem. Olyankor elég röhejesen nézek ki. Ezen kívül szeretek nem megfelelő dolgokkal nem megfelelő dolgokat csinálni, tegnap például azzal szórakoztam, hogy a lábujjammal gépeltem (megnehezítette a feladatot, hogy a billentyűzet az asztalon maradt, én pedig félig hevertem egy széken), bár nagyjából három szó után meguntam, és a felnőtt lakosság megnyugtatására közölném azt is, hogy mindezt közvetlenül zuhanyzás után, tiszta tappanccsal tettem.

5. Ezt ugyan szinte mindenki tudja, de... Én vagyok az az ember, aki önző módon megszakítja a láncleveleket, sőt, hajlamos olykor leordítani a fejét annak, aki idegesítő körbeterjedős baromságokkal fárasztja. Ez most nem volt idegesítő baromság, csak épp körbeterjedős - ennek ellenére mégsem adom tovább még öt embernek, különösen, mivel nem nagyon ismerek még öt bloggert, aki nem kapott felhívást erre a keringőre (persze szólhatok Mac Thought Crime-nak, de nem biztos, hogy érteném, mi az a még öt dolog az iPhone-nal kapcsolatban).