gondolatmorzsák, lassan egy egész zsákra való

Amúgy sokat nyafogtam, hogy miért nem vagyok halovány ábrázatú, karcsú és hajlékony, hosszú fürtű gót nyírfa, mennyivel boldogabb lennék úgy, de idővel túltettem magam ezen is, elvégre akkor komolyan kellene vennem magamat, és meg kellene tanulnom rendesen kifesteni a szememet. És nem lila csillámmal, bár mostanában reggel még ahhoz is túl álmos vagyok, szóval már azt is elfelejtettem. De akkor már igazi szemhéjtussal kellene, és tusból legfeljebb csak a ~fürdőt merem a kezembe venni, mert minden mással még a szomszéd konyháját is összefestékezném (nem csak a szemhéjamat). És akkor az olcsó műbársony allergizáló hatásáról még nem is szóltam, vagy amikor az ember éjfekete, tíz centis körme beleakad a koromszín nejlon pókhálóból font blúzba... nem, nem leszek gót nyírfa mégsem!

Különösen, mert mit ér a gót nyírfaság, ha nem gazellakecses tizennyolc a nyúl; és azért annyira még én sem hajlítom könnyedén a világot. Éves kötelező miért-nem-voltam-sosem-gót-istennő (hogy világéletemben idegesítő, ostoba kis festékpöszméknek tartottam őket? izé, bocs, azért lehetett) letudva, mehetek vissza a rózsaszín ingecskéimhez.

Aztán pedig voltam Minden Rénszarvasok Uránál és Úrnőjénél, és néztünk nyulat, élőben, és néztünk nyulat, tévében, ez utóbi annyiból volt érdekesebb, hogy felkergetett a fára egy egészen veszedelmes mérgeskígyót. Sőt, kis híján agyon is verte! Hja, a nyulak nem szelídek...

Vettem részt családi életben is, sütöttünk pizzát, finom volt, csak ugye pizzából sosem lehet elég. Kaptam rengeteg könyvet, például véger visszaszereztem egy könyv első kötetét, a többit hozzám osztotta annak idején a családi szétköltözés, és kezdtem már attól tartani, hogy sosem egyesíthetem újra az elszakított testvéreket (amúgy általában nem feleztük meg a sorozatokat, ez is csak véletlen volt, és tavaly őszig fel sem tűnt; akkor gondoltam, hogy olvasok még egy kis Lawrence Durrell-t, hadd tudjam, miféle író válhat abból, akit az öccse skorpiókkal és egyébb vadállatokkal terrorizál, aztán nem tudtam hol elkezdeni az Alexandriai négyest -t, mert épp az első kötet száműzetésben volt).

Sikerült nyélbe ütnöm egy anyagilag nem valami előnyös, de legalább rettentő hosszú fordítást (förtelmesre ferdített Jordan kötet teljes újraszabása) - ez van, ha ebédidőben telefonálnak rám, védtelen vagyok, a leglehetetlenebb ívdíjakat is elvállalom, sőt, én magam ajánlom fel, mert azt sem tudom, mit beszélek. De legalább távoli határidőket sikerült kialkudnom. És ki tudja, addigra mi lesz, lehet, hogy még hálás is leszek az életnek.

Valami másért (bár nem olyan vészes, minden pénz jól jön, és igencsak el fogom tudni költeni)...

Most például hazamegyek, és alszom vagy tíz órát egyvégtében.