fengshuizd a macskád és színezzünk mandalát

Ma csúnyán kiszúrt velem a BKV, a villamos épp két átszállható vonal, valamint két megálló között robbant le, gyalogolhattam volna két és fél villamosmegállónyit Budapest legcsúfabb ipari rohadványain át. Ehelyett ugyan a gyorsabb, vagy gyalogol-visszavillamos-metró-villamos-földalatti útvonalat választottam, de így is fél órát késtem (ahhoz képest, hogy szokás szerint úgyis elaludtam). Most már majdnem tíz nap eltelt ebből az évből, kezdek kíváncsi lenni, fog még idén történni velem valami jó is?

Mármint ami nem könyv. Tegnap kiolvastam Murakami Haruki Kafka a tengerparton című művét, nagyon tetszett, és nekem vagy elsőre összeállt a történet, vagy még ahhoz is hülye vagyok, hogy rájöjjek, hogy nem állt össze. Hangulatos, olvasmányos, fordulatos és ötletes; vérfagyasztóan szabályos, mint a görög drámák, de a legtöbbször inkább csak felvet és sejtet, nem magyaráz, hogy mindenki érthesse úgy és azt, ahogy és amit neki mond. Érdemes elolvasni.

Más. Mondhatni egészen.

Még valamikor nagyon régen úgy döntöttem, hogy új rovatot nyitok,"fengshuizd a macskád és módd az életed" címen, mert megtaláltam valahol egy file-t, csurig női magazinokból lepárolt, bölcsebbnél bölcsebb elméletekkel. Hé, némelyik valóban működőképes! Még némelyik olyan is, ami elsőre tökéletesen röhejesnek tűnik...!

Csak már a saját átfogalmazásomat is át kell fogalmaznom még egyszer, hogy ne tűnjön ilyen tenyérbemászón igazság-felszólítónak.

Az első lecke mondjuk legyen az... hogy színezzünk mandalát.

Színezzünk mandalát

Mert jó, mert kikapcsol, mert szép. Tényleg mind a három. Kikapcsol, mert valamennyire azért oda kell figyelni rá, erre már úgy kiscsoportos korában rájöhetett az ember, abból, hogy a színezési technikája elég absztrakt mód követte a körvonalakat, hiába akarta - akkor még - ő is szabályosan, szépen. Akkor még senki sem szándékosan volt avantgárd. De még most is figyelnünk kell a fránya kontúrokra. És persze arra is, hogy akkor most melyik szín kerüljön melyik mellé? És hogy lesz szép? És hogy lesz harmonikus? És egyáltalán, miért lesz harmonikus? Miért kell, hogy az legyen? Miért... kell, hogy az legyen?

Egyes elképzelések szerint az, hogy egy mandalát kívülről befelé, vagy belülről kifelé színez ki az ember, az a mandalához kapcsolódó energia áramlásának irányát is meghatározza; erről nincsen átadható tapasztalatom, de biztosan. Az mindenesetre tény, hogy a színválasztás nagyban befolyásolja mind a kép, mind a színező hangulatát - spanyolviasz nagydíjat ide - és persze ha a téli borongásban lángoló vörös, narancs és sárga mandalákat színezgetünk, még a kedvünk is megjavulhat.

Dolgozhatunk papírra, az a legegyszerűbb. Nyomtathatunk / másolhatunk (kézzel-géppel) átlátszó fóliára, üveg / matricafestékkel, alkoholos filccel, akkor utána kivághatjuk és az ablak elé akaszthatjuk kész művünket, hogy az áradó napfényben gyönyörködhessünk benne (lám, az ember nem csak meditál, de hasznos porfogókkal is ellátja a lakását, ugye). Amit jólesik. Felőlem akár foltvarrással kerek ülőpárnát is lehet belőle, csak ne nekem kelljen, mert roppant bizonytalanul áll a tű a kezemben, a múltkor is úgy megszúrtam magam vele, hogy ihaj.

Érdemes tudni persze, hogy a mandalákat - most ugyan nem tudom, hogy kötelezően mindet, vagy csak egyes alfajokat - alkotóik bizony a megsemmisülésnek készítették, azaz a hosszadalmas munka végével vagy maguk törölték el egyetlen heves mozdulattal, vagy hagyták, hogy a zord időjárás végezzen vele. Olvastam olyat is, hogy ha például egy papíron színezett mandalát eléget az ember, azzal spirituálisan "felszabadítja" vagy "elengedi" a megfogalmazott energiákat, de persze mi nem vagyunk tibetiek, buddhisták, és bár a kultúrkörünk alapjául szolgáló kereszténységnek is vannak fáintos halálvallás-vonásai, nem kötelező hódolnunk a perverz pusztításnak.

Az alábbi linkek angol nyelvű honlapokra vezetnek, de biztos máshonnan is lehet ingyen letölthető, kinyomtatható, kiszínezhető mandalákat szerezni (én magam is összeegerésztem ide kettőt); én ezeket találtam, és ezek mindenesetre szépek.

egy mandala
több mandala
a DOWNLOAD-ra kattintva juthatunk tovább
Itt, a legutolsónál leírták, hogy szerintük hogy is kell ezt, és van benne bölcsesség.
  • Mielőtt elkezdenéd kiszínezni a mandalát, nézd meg alaposan.

  • Próbáld megérezni, mit sugároz feléd.

  • A középpontból kifelé haladva kezd színezni, ha rejtett energiákat szeretnél felszabadítani.

  • Kívülről a középpont felé haladva színezd, ha a saját meditációs középpontodat szeretnéd meglelni.

  • Tartsd a színezés irányát.

  • Addig színezd a mandalát, amíg késznek nem látod.
Nem rossz ötlet. Én például a legtöbbet fekete-fehéren hagynám.
A macska-fengshuizda többi része nem ennyire látványos, kreatív és izgalmas, de azért majd igyekszem. Minél több önboldogító ősbölcsességet összeollózni a női magazinok és házi praktikák csodálatos világából. A többségük szintén nem fog túlmerészkedni a spanyolviasz és a langyos víz felfedezésén, de hát amúgy sem csak eredeti és izgalmas dolgokról szoktam írogatni... Kivéve persze, ha a Sick of it All annak minősül, ugye.