kifogytam a kedvenc énekekből... amúgy meg boldog karácsonyt

Tegnap aztán véletlenül betévedtem egy könyvesboltba, nem volt olyan jó ötlet, a fizetésem mintegy harmadát azonnal el is költöttem. Persze egyszer van karácsony. És a könyvek egy részét valóban ajándékba szánom - na jó, nem az összeset, elvégre ennyi sci-fit, fantasy-t és mesekönyvet még az én családomban sem olvas más, csak encsokinyúlságom. Azért rajongóknak nem árt tudnia, hogy megjelent Ursula K. Le Guin Szigetvilág-mindenféléjének második kötete is, csupa-csupa olyasmivel, ami eddig magyarul még nem volt olvasható; és van science fiction őskövület C. S. Lewis tollából, a főhőst nem másról mintázta, mint kedvenc ivócimborájáról! (Mi csak John Ronald Reuel Tolkien néven ismerjük a derék szesztestvért.) Valamint Mazsola és Manócska . Nem lehetett csak úgy ott hagyni gyermekkorom kedvenc kismalacát, mint Tádét a buszmegállóban (bár Tádé sajnos az eddig megjelent két részben nem szerepel).

Később rajtaütésszerűen megnéztem az Eragon -t, tényleg rajtaütésszerű volt, a film kezdete előtt hat perccel még eszembe sem jutott, hogy mi lenne, ha. Különösen, mert rettenetesen rosszakat hallottam róla. De aztán úgy döntöttem, hogy ha már fantasy napot tartok, akkor akár meg is nézhetem - és nem bántam meg.

Persze akkor még csak azt tudtam, hogy nekem a plakátokon a Piros Hajú Gonosz tetszett a legjobban, arra csak később jöttem rá, hogy hát én tudat alatt felismertem Robert Carlyle-t! És bár már csak tudat alatt ismerem fel, de azért engem Robert Carlyle-al meg lehet venni; nem azért, mert Begbie, hanem mert Hamish Macbeth (majdnem azt írtam, hogy McTeagle, de az Monty Python lenne, és pénzt kérne kölcsön, hogy megjavítsa a fészert), és világvégi skót sorozat, a legjobb (pedig azt el is felejtettem, hogy a derék Hamish Macbeth-nek egy westie-je van, milyen más kutyája legyen pedig a skót Felföld nyugati partján, ugye, mint West Highland White Terrier? De akkor is; a kicsi fehér kutya csak még inkább mellette szól!), de a leges-legjobb.

De azért a plakáton komorkodó Jeremy Irons is erős érv volt a film mellett. Ó, igen; de még mennyire! A húsosan jóképű fiatal kölykök és a légies kék sárkányok már jó pár éve nem érdekelnek... de a komoran szikár, deresedő halántékú férfiak annál inkább.

A történet egyszerű; fiatal fiú Kiválasztatik, ostoba, de bátor, ezért sokan meghalnak, míg - mivel Kiválasztatott, és ő a szerencse kegyeltje - másokat megment, beleértve az Igazságot, a Világot, és a Hercegnőt is. Aki olyan szövegekkel sújtotta végig a lelkes kamaszhőst, hogy én már az üléstámlát harapdáltam kínomban - például válaszul arra, hogy "és mikor találkozunk legközelebb?" , csak ránézett, hogy "tegnap még a krumplit kapáltad, ma hős vagy, ki tudja, talán holnap" ; persze lehet, hogy ezt a szerző nem durva koptatásnak szánta, elvégre ő is csak tizenhat volt, amikor megírta a film alapjául szolgáló könyvet, de lássuk be, valójában ez azért vetekszik a klasszikus "modellügynökséget vezetek, és olyan arcokat keresek, mint a tiéd - plasztikai sebész vagyok, és olyan arcokat keresek, mint a tiéd"   párbeszéddel.

A film története néhány ponton már olyan fájdalmasan klisés volt, hogy leginkább csak Captain Scoundrél búcsúja jutott róla az eszembe, itt egy pillanatra a mellettem ülők nem is értették, hogy heves elérzékenyülés helyett miért röhögök vinnyogva. Erényként leginkább a megvalósítást és egyes vizuális megoldásokat emelnék ki (bizony, bizony; és nem véletlenül emlékeztetett néhol a Lemony Snicket képi világára; a rendező kommandírozta annak a világszörnyű filmnek a vizuális effektjeit. Márpedig annak a filmnek kizárólag a képi világa volt jó, de az nagyon); például, hogy az orkpótlékokat teljesen emberinek ábrázolja, de még a törpéket és a tündéket is; tulajdonképp végig legfeljebb csak sejtettem , hogy ezek itt nem teljesen emberi lények. Igazából a vardok népe volt a legkülönösebb; pedig nekik kellett volna a legemberibbnek tűnniük, hiszen egyszerűen csak négerek. Ó igen, és szépek voltak.

Aztán hazajöttem, és elgondolkoztam rajta, hogy mitől van iszonyatos dögszag a lakásban. Szemetet levittem? Le. Felejtettem két hete nyitott töltöttkáposzta konzervet az íróasztalon? Nem. Hát akkor...? Megvan! Rájöttem, hogy az egyik kollégámtól kaptam szappant. Szappant! Csokis-mentás szappant, és elvben azt én még teában is szeretem, de hát ez a szappan... olyan szaga van, hogy azt... Hinnye, azt ember el nem viselheti! Szerintem a lich Khel'Thuzad különleges Smell de Troops   illatkollekciójából származik; és ez mindenestere gyanús, már csak azért is, mert alapvetően undead-ekkel szerettem a legkevésbé játszani a WarCraft-ben.

És oldalakat írhatnék még, ha nem várna a napfény és a szabadság. A karácsonyi forgatag őrülete.

De vár; így hát nincs más hátra, mint mindenkinek kívánni... amúgy meg boldog karácsonyt.