(hiszti)

Még mindig köhögök, még mindig taknyos vagyok, és ettől egyre idegesebb. Semmi kedvem semmihez, mostanában úgyis mindig mindent csak elrontok, emberekkel nem vagyok sem elég őszinte, sem elég kedves, nem tudok nemet mondani, nem akarok igent, az egyiket nem illik, a másikat már nem tudom hazudni sem, és elegem van.

És ilyenkor rágom az ujjam, már csupa seb, lassan kifogyok a ragtapaszból is, le kellene szoknom arról, hogy ha bármi bajom van, az ujjamat rágcsálom.

Most kellene egy pohár portóival ágyba borulni, de nem lehet azt sem, mert még az aktuális Jordannek sem értem a végére, és Mat-bloody-Cauthon hiába a leges-legkedvencebb Jordan szereplőm, hét egybefüggő szerzői ív (kb. 140 oldal) belőle is sok. Akkor is, ha a nagyján már átrágtam magam. Akkor is.

Ezt itt még Dublinban rajzoltam, második reggel, mikor már tudtam, hogy kész, vége, megtört a varázs, ami idáig repített, és soha többé nem tér vissza. Nem tudtam aludni, már fél hatkor felébredtem, rajzoltam, Pál első levelét olvastam a korinthusbeliekhez, integettem hajnalban tovább osonó, ismeretlen szobatársunknak, és igyekeztem elfogadni, hogy nem a Sors volt kegyetlen, hanem ismét és újfent tudatlan, ártatlan önzésből hagytak cserben. Hogy még haragudni se tudjak érte. Ezek nem racionális dolgok. Én sem értem, honnan tudtam, hogy ha első este elmegyünk sörözni, akkor van esély, hogy kinyíljunk mindannyian (mint a tulipánok, ha már úgyis tulipán-mániás vagyok), ahogy azt is tudtam, hogy ha ott elakadunk, akkor jó néhány dolognak örökre vége lesz. Próbáltam elmagyarázni Asztrogótnak, könyörögtem, kérleltem, de nem, nem, az öntudatlan iszonyodás az emberi társaságtól már úgy beleégett, hogy remegett, fázott, és meg sem próbált erőt venni magán (gondolom, azt hitte, megpróbált, bár például makacsul és határozottan elutasította, hogy - nem azért, mert hisz benne, hanem azért, mert megkérem rá - két percig ismételgesse magában, hogy "valójában semmi bajom, jól vagyok, csak megijedtem, de most már minden rendben", mert ezek a mantrák bizony akkor is sokszor segítenek, ha az ember nem hisz bennük), én pedig tudtam, hogy most ez az a helyzet, amikor nélküle nem mehetek, ő pedig nem, nem, és nem jön el velem. És nem magyarázhattam el neki, hogy miért, mert ezek nem racionális dolgok, és ha az nem elég, hogy könyörgök  és kérem   akkor miért számítana bármiféle magyarázat?

Szóval hasaltam az ágyon, zenét hallgattam, rajzoltam, aztán a rajz mellé szépen odamásoltam nagyapám kedvenc bibliai passzusainak egyikét, hogy--- Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy, de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint való bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek, minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre, most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1 Kor. 13)   És úgy éreztem, hogy bennem még az a nyavalyás szeretet is csak rész szerint lehet meg, ha nem képes mindent eltűrni, de keresi a maga hasznát, lépten-nyomon elfogy, és bizony még haragra is gerjed.

És olyan kibaszottul kurvára fáj.

(Úgyhogy ezek után elkezdtem olvasgatni egy pár éve fordított női könyvecskét, és rögtön jobb kedvem lett.)