elmúlt hónap és ilyenek

Mi történt az elmúlt pár héten...


március 3. péntek

Hogy az a, olyan hetem volt, csak nézek, mint hal a szatyorban, most nagyon rászoktam erre a hasonlatra, olyan kifejező. Szívem csücske John fürtös megnövesztette a haját, és olyan szép, hogy kis híján sírva fakadtam, Danny-n képtelenség kiigazodni, a teljesen hülye sapkás öccse teljesen hülye sapkában rohangál egyfolytában, a teljesen céltudatos sapkátlan öccse tiszteletreméltóan komor arcot tud ám vágni, Les mostanra lett igazán sármos, és Lee, Lee nagyon aranyos, nem csoda, hiszen szívem csücske John fürtös húga, havazások, utazások, ismerősök és ismeretlenek, téblábolás, tipródás, stressz, Fernando szerint a Hold nem is női, illatfoszlányok, amit csak az idő mos majd ki az orromból, és minden máris visszahanyatlott a ködbe, és újra a jól ismert hétköznapok, és a biztonságos kis zug a világ mélyén, hogy ezután minden máshogy lesz, mert a dolgok ugyan nem változtak, de én igen. Én talán bölcsebb és csendesebb lettem.

Vagy nem.


február 27. hétfő

Ma elég koffeincentrikus volt a bevásárlás, vettem kávétejszínt, kávét, egyesével csomagolt tejeskávé port (lesz alkalmam összehasonlítani a Jacobs és a Nescafé 2in1-t), és energiaitalt, mert olyat utoljára 1995-ben ittam, aztán hátha használ.

Valóban - késésben vagyok egy saját magam adta határidőhöz képest.

De ha így folytatom, a mások adta határidőkkel is gondjaim lesznek.



február 23. csütörtök

Ma adtam a természetgyógyász elveknek, először is öt percen át nevettem csak úgy, aztán az ágyon ugráltam, és azt kiabáltam, hogy "niff-niff-niff", aminek ugyan semmi értelme sincsen, de épp nagyon sokat kellene dolgozni, nagyon náthás vagyok, majd' elalszom és fáj a fejem, szóval ez is ésszerű megoldásnak tűnik.


február 22. szerda

Elképesztő, hogy ha valakinek, aki 3-18 hónap hallgatás után felhív, azt mondom, hogy nem érek rá, mert dolgozom, tényleg és sok a munkám és nem érek rád tudod PONT ugyanolyan fontos vagy nekem mint én neked azaz úgy hatszáznyolcvankilencedik helyre beférsz esetleg de még a távlati munkám is beelőz neked majd ha egyszer épp nagyon unatkozom felhívlak mert miért ne de addig kösz hogy jelentkeztél és hagyjál békén ha lehetne, szóval ha valakinek ezt mondom, két héten belül kitalálja, hogy ő sürgősen, sok pénzért és csak velem akar valamit lefordíttatni, nagyon jó fordító ismerőseim vannak szívesen megadom a telefonszámukat ó hogy annyira nem sürgős és hogy más is megcsinálná csak gondoltad ha eddig nem értem rá a munkám miatt akkor most épp attól érek majd rá hogy lenne még mit csinálnom hülyegyerek ha munkát kérsz tőlem munkát kapsz nem időt és érzelmeket, én komolyan nem értem, hogy miért gondolja láthatóan több férfi is úgy, hogy ez olyan veszettül jó ötlet.


február 12. vasárnap

Valamint szembesültem azzal, hogy Janne Ahonen még mindig síugrik, pedig mikor volt az, hogy mi utoljára olyat néztünk, már az is eléggé a régmúltba pozícionálja, hogy kivel, te jóságos ég, ha most csak öt perccel később kapcsolunk arra a csatornára, ez sem jut soha többé az eszembe. No nem mintha kellemetlen emlékek fűznének a sporttévézéshez, a síugráshoz, a Forma-1-hez, a focihoz vagy a Tour de France-hoz, épp csak olyan érzés ez nekem, mint a macskának, ha visszafelé simogatják, bár azt meg honnan tudnám, mikor voltam utoljára macska, akit visszafelé simogattak? És ha már csúnya gonosz macs, valamikor pár hónapja Borsó írt a macskáról, aki megégette magát a forró tűzhelyen, és azóta a hideg tűzhelyet is kerüli, és hogy ő bizony mennyire nem szeretné, ha ez a hasonlat rátelepedne az életére- én meg kezdem azt hinni, hogy jómagam az a macska vagyok, aki a konyhát is nagy ívben elkerüli, sőt, Chutlhut és pizzásdobozt tenyészt benne, legyen ott az a legyőzhetetlen védelmi vonal, nehogy véletlenül nagy bambaságában tűzhely alakú tárgy mellé sodorja az élet. Szó szerint és átvitt értelemben is. Mert ha egy nő szakít a konyhájával, az sosem jelent jót, különösen, ha az adott nő amúgy kisiskolás korától lelkesen kísérletezgetett minden elérhető recepttel, és néhány elérhetetlennel is, most pedig évek óta arra sem hajlandó, hogy letakarítsa az egyre vastagodó porréteget a tűzhelyéről.

De nem kell aggódni, amit leírok, az már ritkán foglalkoztat úgy igazán, és minthogy ezt leírtam, ez már csak távoli érdekesség, nem akut fájdalom. A múltkor egyszer már ösvényt vágtam a főzőlapig és főztem is, sajnos hiba volt belerakni a spagettiszószba a sós olivaolajban eltett apróhalat, mert a kívánt egzotikus íz helyett csak förtelmesen rossz lett, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy fenntartsam, ne adj' Isten bővítsem az ismeretségi körömet, néha még olyan levelekre is válaszolok, amikről tudom, hogy az udvarias semmitmondás végső fázisában születtek.

Egyébként nem véletlen, hogy most került elő Ahonen, egyrészt téli olimpia van, másrészt épp egy olyan novellát próbálok összerakni, amihez, hogy Cortázart idézzem, ha már sikerült két kötetet is szereznem tőle, "minden nappal rosszabbul kell írni, mert csak a mélypontra elérve lehet a felszínre jutni, és konvencióktól mentes, hiteles alkotást létrehozni" és bár konkrétan egy konvenciótól sem akarok mentesülni, olyan tévképzeteim azért nincsenek, hogy ahhoz is elég spiritusz szorult belém, de némi hitelességre azért szükségem lenne.

Persze az is lehet, hogy egy könnyebb és fordulatosabb ötletet írok meg, amiben ugyan senkinek sem fáj a van és a volt, viszont nem érdes kősziklaként esnek egymás mellé a rosszul lekerekített mondatok (igen, ezt itt szándékosan írtam, mert mindkét novellakezdeményre marha nyűgös vagyok).